A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 2. (1958)

LESZIH Andor: A „Borsod-miskolci Múzeum” alapítói

126 LESZIH ANDOR mentése mellett a rendszeres avasi ásatásokat megkezdeni. Olyan problémák vetődtek fel, s annyi leletet mentett meg, hogy Herman Ottó a Bársonyházi szakócák kapcsán megindult magyarországi paleolit-kérdés vitájának eldöntésekor, mikor sikerült rábírni a Földtani Intézetet, hogy a hámori barlangok megásatásával és Miskolc geológiai viszonyainak szakszerű megvizsgálásával döntesse el a kérdést, Gálffy Ignác leleteit és kutatásainak eredményeit elsősorban vette figyelembe. Gálffy Ignácnak — mikor ez a tudományos munka megindult, s megkezdték a barlangok felkutatását, természetesen nem lehetett fontosabb feladata, mint az, hogy a miskolci múzeumnak ezt az országos jelentőségű és Miskolcot legközvetlenebbül érdeklő kutatásokat minden erejével támogatni, s a múzeumnak a leletekből gazdag szemléltető gyűjteményt kell összeállítani. Hogy ez a munka elvégezhető volt, igen nagy részben Gálffy Ignácnak köszönhető. Ezt tudták és méltányolták is. A Régészeti Társulat, s a Barlangkutató Társulat tiszteleti tagjaikká választották. Mikor 1910-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók, 1927-ben pedig a német, osztrák és magyar barlangkutatók itt tartották gyűléseiket, a múzeum már jelentős eredményeket és gazdag gyűjteményt mutathatott be. A paleolit-kutatás mellett több helyen végzett rendszeres ásatásokat (újabb kőkori, bronzkori, vaskori leletekkel) Szirmabesenyő határában, Tiszakeszi, Sály, Geszt, Mocsolyás vidékén, s a vattai Testhalomnál. Iiáitta azt is, hogy a múzeumnak igen sok irányú feladata közt országos jelentőségű fontos teendője a mezőkövesdi és környéki régi matyó néprajzi, népművészeti emlékek összegyűjtése. Ez éppen, szerencsére, még jóformán az utolsó percében történt, a Mezőkövesdet megrohanó országos „matyó láz" előtt, mikor még a régi hímzéseket stb. össze lehetett gyűjteni. Nagy súlyt helyezett a könyvtár fejlesztésére s arra, hogy városunknak akkor ez egyetlen nyilvános közkönyvtára a miskolci kultúrát szolgálja. Az első világháború után az iskolák könyvtárnélküli nagy szegénységében milyen kulturális jótétemény volt, hogy az ifjúság a múzeumi könyvtárban ingyen hozzájuthatott a „kötelező olvasmányokhoz", a kutatók a szakmunkákhoz, s emellett nagy gonddal gyűjthette a múzeum a Miskolcon kiadott, vagy Miskolcra és Borsod megyére vonatkozó könyveket, hírlapokat. Múzeumfejlesztési munkájáról, ásatásairól a múzeum 1900., 1901., 1903—4., 1904—5., 1905—6., 1906—7., 1908—10. 1911—12. évi évkönyveiben számol be szakszerű részletességgel. Miskolc őskorának összefoglaló képét, s az őskőkori kutatások eredményeit Miskolc város és környéke című könyvben (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1910. évi gyűlése alkalmából), s Miskolc monográfiája (1929) című műben írta meg. 1903-ban és 1907-ben múzeumi tárgyú felolvasásokat tartott. Erdélyi vonatkozású nagyobb művei: „Azok a nehéz idők", amelyben az 1848 utáni Bach-korszak Erdélyre annyi csapást hozó veszedelmeit írta le és idézi fel azokat a küzdelmeket, rettegéseket, amelyekben akkor az erdélyi magyarságnak része volt. Másik műve a „Csak magunkban bízhatunk" című könyvében a XVIII. századbeli székelyudvarhelyi kollégiumi életet, s az akkori háborús eseményeket ismerteti a Gálffy-család okmányszerűen igazolt szereplésével. Egyik részben az erdélyiek egy nagyobb utazás alkalmával Miskolcra érkeznek, s itt a város vezető embereivel ismerkednek meg.