A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 2. (1958)
CSALLÁNY Dezső: Hamvasztásos és csontvázas hun temetkezések a Felső-Tisza vidékén
92 CSALLÁNY DEZSŐ A tükrök és a kísérő, nagyobb részt ezüstbádog fibulák az egész csoportnak egységes jelleget adnak. Kétségtelenül a leleteknek „gót" színezete van, de ha megvizsgáljuk területi szempontból a jelzett lelőhelyeket, kizárt, hogy etnikai szempontból csoportunkat a gótok bármelyik népéhez sorozzuk. Figyelembe veendő, hogy a korai gepida leletek sem terjedhetnek szét a Tiszántúlról aíz ország különböző vidékeire, így Kiskunfélegyházára, Mádra stb. Időben, és a fibulák fejlődési lépcsőjét tekintve, népi szempontból a tiszántúli leleteket a korai gepidákhoz kellene fűznünk, azonban a szabolcsi részeken nyomát sem lehet kimutatni a Körös—Maros-vidék VI. századi gepida emlékanyagának. Elvileg semmi akadálya sem volna annak, hogy a szabolcsi részeken az V. századi gepida emlékanyag (ezüstbádog félkorongos fejű fibulák, a jelzett tükrök stb.) simán, minden törés nélkül menjen át a VI. századi gepida emlékanyagba, ha a terület ezekben az évszázadokban az ő települő területük volt. A tárgyalt leletanyag azonban nem él tovább, úgy látszik, a hunok bukásától kezdve megtörik. A hiányzó VI. századi gepida leletek helyét itt, Szabolcsban, a szarmaták töltik ki. A kurgános hun sírok jelenléte pedig azt mutatja, hogy az V. század első felében a szarmata alaplakosságra az uralkodó hunok rétegeződtek rá, így az ún. gót jellegű leletanyagot is az ő hagyatékukhoz kell sorolnunk. így érthető, hogy a rokon jellegű leletek miért szóródtak szét az ország minden részén. 55 ^ 3 Ezen dolgozat keretében nem lehet a hunokhoz sorozott leletanyag-együttest rendszeresen feldolgozni, csupán a mutatkozó törvényszerűségekre mutathatok rá. A probléma megoldását megnehezítette az a tény, hogy a problematikus leletanyag „gót" jellegű és nemzetközi. 6. Csatok. A hejőkeresztúri (I. t. 4) és palkonyai (I. t. 6—7, 9) csatok közül egy ezüstből, három vasból készült, utóbbiak közül kettőnek bronztüskéje volt, a tüske tövén jellegzetes pajzsocskával, rajta x-alakú bevágás. A csatkarika kerek és vese alakú, rajta barázdálások vehetők ki. A kerek csatok hosszú tüskéjükkel jól mutatják a hunkori jellegzetességet. Elég, ha Werner és Fettich bőséges gyűjtött anyagára hivatkozom. 56 Ugyanígy a rovátkolt csatkarikákra is találunk példákat. 7. Edények. A hejőkeresztúri hamvasztásos temetkezésnél két edény (II. t. 2—3) fordult elő. A csontvázas hun temetkezéseknél vagy a fej körül, vagy a lábnál helyezik el az edényt. Egyfülű korsó volt a fejnél a szirmabesenyői hun sírban, 57 Keszthelyen egy kétfülű korsó a fejnél, durva készítményű edény a lábnál állt. 58 Mádon a csontváz lábánál találták a kétfülű korsót, 59 mely csak töredékekben maradt meg. A nyíregyháza-stadioni lelet korsója (II. t. 4), függőleges besimításaival, valamint az újabban előkerült mándoki (Szabolcs-Szatmár megye) kétfülű szürke korsócskája 60 beletartozik az általánosságban ismert hunkori korsók csoportjába (II. t. 5). Kiegészíti a kétfülű edények sorozatát a gáva-katóhalmi sírlelet barnásvörös edénye (II. t. 7). Az előkerült és analóg hun edényeinkre jellemző: a hasidom gömbölyödő formálására irányuló törekvés, korongolt edényeknél a tagolt talp, kézzel formált bögréknél a csapott fenék. Valamennyi kapcsolódik a szarmatakori keramikához. 61
