A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 2. (1958)

PÁRDUCZ Mihály: Hejőkeresztúri szkítakori lelet

74 PARDUCZ MIHÁLY de nem lehetetlen, hogy inkább fül megmaradt csonkja. Az égéstől itt deformálódott a legjobban, ezért az eredeti jelleg már nemigen állapítható meg. 11. Szürke, jól iszapolt, korongon készült edényke peremes oldalrésze (II. t. 7) Lehet, hogy ez a töredék is magasfülű bögre oldalrésze, de az is elképzelhető, hogy a III. t. 7. ábrán látható rekonstrukcióban rajzolt típusú edénykéhez tartozott. 12. Nagyobb méretű edényhez tartozó, bütyökdíszes oldaltöredék. Színe 1. kép barnáspiros, durva anyagú. (III. t. 5) 13. Elég jó anyagú, téglapiros, csillogó felületű, behúzott peremű tál töredéke. (III. t. 2) Belső felülete erősen szürkés színű. 14. Ovális keresztmetszetű, téglapiros edényfül, durva munkálású. (III. t. 4) 15. Szürke színű, elég jó anyagú, behúzott peremű tál töredéke. (III. t. 6) Talán korongon készült. 16. Szürkésbarna, csillogó felületű, jó anyagú, nagyobb, behúzott peremű tárgy töredéke. (1. kép 2.) 17. Kettős csonkakúp formájú, szürkéspiros, nagyobb edény oldalrésze. (III. t. 10) Talán az ún. villanova-típushoz tartozik. Legutóbb sikerült kimutatni,

2 hogy hazai szkítakorunk nem egységes. A terület nagyobb részére egy, a mai tudásunk szerint Erdélyen keresztül, nyugat felé törekvő néphullám (vekerzugi csoport) telepszik i. e. 560—550 táján. Hazánk északkeleti részén, a Kárpátukrajna szorosain délnyugat felé nyomuló, ún. kustánfalvi szkítakori kultúra leletei a jellemzőek. Igen lényeges kérdés e két szkítakori kultúra szovjetunióbeli kiindulási helyének meghatározása, de bennünket legalább annyira érdekelnek a helyi őslakosság jelenlétének kérdései is. így elsősorban az a régészeti anyag, amely az őslakosságot sejteti. A kustánfalvi kultúra a Nyírséget is megszállja és így mélyen lenyúlik az Alföld területére. Ügy látszik azonban, hogy Miskolc és környéke inkább az ún. vekerzugi, alföldi csoport körébe tartozik. A két kultúra közötti határ azonban nem anynyira határozott, hogy egy-egy, az érintkező területeken levő lelőhely hovatartozása minden esetben teljes bizonyossággal eldönthető lenne. Diósgyőrön és Mezőnyéken a vekerzugi szkítacsoport jellemző leletei (lószerszámok és kocsiveretek) kerültek elő. Kézenfekvő tehát arra gondolni, hogy hejőkeresztúri lelőhelyünk is idesorozható. Megvallhatjuk azonban, hogy etekintetben a teleprész leletei határozott bizonyítékokkal nem szolgálnak. A magasfülű bögre, a behúzott peremű tálak, a nagyobb bikonikus urnák a kort illetően nem hagynak kétséget, azonban arra nem válaszolnak, hogy a telep lakossága