A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1. (1957)

LAJOS Árpád: Egy népdaltípus a mezőkövesdi matyóknál

150 LAJOS ÁRPÁD Igaz, hogy ma Mezőkövesden széltében-hosszában elterjedt dalokat dalolnak, különösen a fiatalság, gondolunk elsősorban a summásdalokra, katonanótákra, az újabb táncdalokra, szerelmi dalokra, bordalokra. De ragaszkodnunk kell ahhoz az igazsághoz, hogy Mezőkövesd eredeti etnikai tulajdonságokat is sokáig megőrzött. Mezőkövesd a Bükk-hegység déli lejtőinek közelében ősi magyar település, mely még Szentistvánhoz és Tardhoz viszonyítva is sokáig elzárt néprajzi terület volt. A török pusztítások ellenére is sokat megőrzött eredeti vonásaiból. Időnkint a Délbükkség völgyeibe menekült, s onnan vissza-visszatérve, eredeti néprajzi sajátságait vissza-visszahozta. őrzött meg olyan keleti sajátságokat, mely a környék népségében ma már nincs meg. Utalok egy ismertetésemre (»Egy régi matyó lóbeles kürt a nomád pásztorkodás idejéből^. — A M. Herman Ottó Múzeum Közleményei, 1966. 3. füzet), ösi vonásokat nótavilágában is megőrzött. Ezekután a közölt mezőkövesdi dallamtípusról a következőkben foglalom össze észrevételeimet: A kétütemű nyolcas, 7 (5) b3 kadeneia-rendszerű, kvim-tvártó mezőkövesdi dallamot a mezőkövesdi matyóság etnikumára jellemző adatnak tartom, mely szerkezetében távoli magyarországi rokonaival megegyezőleg többezer éves múltra hangzik viszsza, de ugyanakkor dallamvezetésében olyan hangjai vannak, melyekkel távoli rokonaitól sajátosan eltér (különösen második sorának dallamvezetésével, s ennek szívós megtartásával a kvintváltó negyedik sorban). Eredetileg pásztordal, melyet a kertes, ólas településű, a jószágtartáshoz és jószágőrzéshez jól értő mezőkövesdi matyóság századokon át jól ismerhetett. A maga ősi kompozíciójában ma már elszigetelt jelenségnek tűnik. Borsod más tájain, sőt a Hortobágyon is csak részben él tovább. Az észak- és délborsodi kevert dallamokban egy-két sora még él, de a maga egészében kihalás előtt áll. A fiatalság már nem ismeri. Egy emberöltő múltán az öregekkel együtt le fog tűnni. LAJOS ÁRPÁD EIN VOLKSLIEDTYP BEI DEN MATYOS Es lebt mocih eme Volksweise am Munde der alterein Bewohner in der grössten matyó Ortschaft, in Mezőkövesd (Komitat Borsod), welche mit ihrer Pentatonik und Quintwechselskomposition zur Urgeschiöhte der ungarischen Volksimusilk gehört, welche aber mit ihrer eiigensehaftlichen Fraseoloigie eine typische Verschiedenheit zeigt. Diese Volksweise ist heute eine isolierte Erscheinung. Náhere Varianten sind schon nicht zu finden. Die matyó-Komposition war in den früheren Zeiten warscheinlich auch in der Umgebung des matyó Gebietes belkannt, wurde aber zerissen und in die Musik der benachbarten Gebiete überflossen. Die Spuren der matyó Volksweise sind ebenso in nördlicher, wie in südlicher Richtumg, alsó bei der sogenannten Barkós und auf der ungarischen Tiefebene nachweisbar. Der Verfasser stellt diese Volksweise wie ein eigentümliches Beispiel an zwei Varianten vor und illustriert mit mehreren Beispielen die Abstammung, die Zerstreuung und die zerrissenen, zersungenen Formen.