Gyuricza Anna: Reneszánsz kályhacsempék Északkelet-Magyarországról (Borsodi Kismonográfiák 37. Miskolc, 1992)

ki, de különböző hőfokon ugyanaz az agyag is különböző színűre ég ki. A vörösön kívül létezik még az agyagnak egy fehérre égő fajtája is. Ezt nagyon kevés helyen bányásszák az országban, de éppen a vizsgált anyagban többször is előfordul. Az agyagot előkészítése során a tűzállóság növelése céljából különböző anyagokkal soványították. Előfordul egészen finom anyagú, sima tapintású csempe. De leggyakrabban apróbb-nagyobb szemcsés homokkal kevert, vagy égetett agyag morzsalékával összedolgozott agyagból készítették a csempéket. Az előkészített agyagból a megfelelő méretűre vágott lapból nyomódúc segítségével préselték ki a csempe előlapját. Az előkerült agyagnegatívok alapján a nyomódúcot két fázisban készítették. Először ki kellett készíteni a pozitív formát. Ilyen a középkorból nem maradt fenn, de nagy valószínűséggel fába faragták a csempe mintáját, majd erről negatív lenyomatot készítettek agyagból és kiégették. Nyéken, Esztergomban, Besztercebányán, Étén és Muhin kerültek elő ilyen agyagnegatívok. Ez a módszer nem egyedüli módja volt a formakészítésnek még a középkorban sem. Parádi a XVIII. századból említ nyomófákat , Végh Olivér a XIX. század végén, XX. század elején működő fazekasok adatait összegyűjtve kizárólag nyomófával dolgozó csempegyártókat írt össze. Nagy Katalin a Kevermesen talált későközépkori kályhacsempék vizsgálata során megállapította, hogy azokat fából faragott negatívból préselték a nabadi kályhacsempékkel együtt a XVI. században. A teljesség kedvéért még ide tartozik, hogy a XIXXX. században gipszből készült mintával is másoltak kályhacsempéket, és ugyancsak gipszből készült negatívok segítségével gyártották azokat. A nedves agyagot egyes műhelyekben vászondarabra helyezték, és ezzel együtt nyomták a mintába. A csempe kiégetése során megőrződött a hátlapon a szövetlenyomat. Hogy nem a már kész, de még nedves csempelapot helyezték száradni a vászonra, arra bizonyíték, hogy a vászonlenyomatos csempelap mindenütt a minta domborodását követi. Egyes kutatók a textillenyomat meglétét, illetve hiányát korhatározó értékűnek tartják. Jiri Pajer úgy véli, hogy a szövetlenyomatos csempék egy gótikus, tehát a XV. században és a XVI. század első felében gyakorolt eljárás jellemző darabjai, míg a szövetlenyomat nélküli csempék a későbbi idők termékei. A dolgozatban vizsgált anyag döntő része a XVI. század közepénél fiatalabb, és bár található benne textillenyomatos típus, a sima hátoldal a jellemző. Sajnos túl kevés 8