Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

arról, hogy a rícsei gazdák kinnháló állataikat legeltették eszenyi, leleszi, csapi, tarpai határon, a semjéni gazdák a kaponyi, eszenyi, leleszi, csicseri, polyáni és abari határon, a zemplénagárdiak a Latorca mentére, a bolyi, battyányi és kaponyi legelőre hajtották gulyájukat, s a leleszi legelőre meddő teheneiket. A bodroghalmiak és az alsóbereckiek a vajdácskái legelőt, a zalkodiak pedig Bodrogkeresztúr, Olaszliszka és Tímár Bodrogközbe eső legelőit bérelték szarvasmarháik számára.

66 Sárospataki legelőt béreltek 1919-ben a nagyrozvágyi gazdák. Az idegen legelőre hajtásról így emlékezett meg 1970-ben Szakáll Bertalan, nagyrozvágyi gulyás: „1919. május 1-én kihajtottunk. Rá egy hétre esett az eső éjjel nappal. Tengervíz lett az egész legelő. Szóltunk a gazdáknak odahaza, hogy jöjjenek és gondoskodjanak a jószágrul. Ük se tudtak mást tenni, haza kellett hajtani. Az idegen falusiak hazavitték, a rozvágyiak is elhelyezték otthon. Majd vettek a pataki rétbe legelőt a hercegiül (Windischgratztől) a rozvágyiak és a 150 db. marhával oda mentünk el. Az egy fentes legeld vót, ott nem vót viz, s a nyarat letudtuk. Őszön megint haza jöttünk, akkor mán a viz is leapadt, nem vót veszély."

67 Zemplénagárd gazdái, akik korábban észak felé találtak legelőt, 1918 után (a Bodrogközt akkortól országhatár vágja ketté) a tiszakarádi, majd a györgytarlói határban béreltek területet szarvasmarháik számára. Az egész gulyák idegen legelőre hajtása mellett gyakori volt az is, hogy a gazdák egyenként helyezték el más falvak marhacsapataiban jószágaikat. A sárospataki városi elöljárók már a 18. században megtiltják idegen marháknak a csordába és a gulyába befogadását a bíró tudta nélkül.

68 A Tisza két oldalán fekvő falvak között általános volt az a kapcsolat, ahol jobbadán a rétközi marhákat adták a tiszakarádi, cigándi legelőkre, de az ellenkezője is előfordult (pl. zalkodi jószág őriztetése a timári legelőn). A kevés legelőterülettel rendelkező bodrogközi falvak lakói béreltek legelőt a vidék földesuraitól is. A bérleti ügyek intézői a falvak hűtősei voltak.

69 A jobbágy-parasztember — elegendő legelőjoga nem lévén — a falusi elöljárókon keresztül fordult a földesúrhoz, s kapott ellenszolgáltatás fejében legelőterületet állata számára. Cserébe egy jogért, amelyre 1 vastag marhát (tehén, ökör, ló; 3 borjú 2 vastag számba ment) hajtottak ki, Karcsán 14 gyalognapot kellett dolgozni, Tiszakarádon 8-10,

70 Pácinban 8 naptudásn. menni. Ilyen alkalmakkal általában könynyebb munkát, pl. a vetésterületen acatolást, szurkolást, gyomirtást végeztek.

71 A ledolgozott nap után a parasztember egy balétát kapott (ujjnyi széles papírost, amin a gróf vagy báró neve és pecsétje állt), amivel igazolta a legelő fejében ledolgozott napokat. Ezt a balétát azután egymás között adták-vették, kinek-kinek mire volt szüksége. A 79