Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)
négyszögölben szabták meg. Ennyi legelőterület volt szükséges egy számosállat tavasztól őszig való eltartásához. Tbbb helyütt (pl. Karcsán) előfordult, hogy nem volt annyi a legelőt kívánó állat, mint amennyit a legelő eltarthatott volna. Ilyen esetekben a legelő széléből (annak füvesebb részén) kiszakították a megfelelő területet kaszáló céljára, s a jogukra állatot ki nem hajtó gazdák nyilat húztak a felparcellázott részre. Máskor a fel nem használt jogot évről évre újra bérbeadták joggal nem rendelkezőknek. Cígándon 1 jognak évente 1 q búza volt az ára. Ha sok fölös legelőterülettel rendelkezett valamely falu, idegen marhák számára bérbeadták a területet. A sárospataki gazdák a 18. században „... téres és bő határok lévén, idegen helységbeli Lakosoknak Marháit legelés kedvéért szokták magok határokra bé fogadni". 58 1773-ban egy per során, vallja az egyik ardói lakos, hogy az egyik sárospataki erdő alján „vadnak bizonyos Ortovány Rétek..., mellyek (fölött) tsak a Város disponált. Midőn külső Szomszéd Lakosok az jelentett Erdőkben és azoknak allyán, nevezetben lévő Rétekben részesülni, s marhájokat legeltetni kivánnyák; tehát arra való engedelmet nem mástul, hanem tsak a Város elöljáróitól kérnek, amint szintén Ardai Lakosok is a Város engedelmével legeltették egyszer is, másszor is ottan magok marhákokat, árvizek idején ki szoríttatván Legelő mezejekbül a Marhájok: mellyen jó akarattal is voltak Pataki uraimék elöljáróinak...", s a legelőért cserébe fát hordtak a városnak. 39 1785-ből azt is tudjuk, hogy a Told alján lévő pataki rétet a vencselleiek marhái is járták.* 0 1826-ban gróf Mailáth József pedig azért méltatlankodott, mert a lácaiak kitoltották a közlegelőből majorsági marháit, miközben a lakosok „korántsem a legelőnek szűk voltábul vetemedtenek ezen vakmerőségre..., de egyedül nyerekedő szándékjokbul, mert ... Idegen, majd 184 darabul álló marhákat, hol Damóczrul, hol Szentesiül, Agárdrul a Nyári Legelőre fel mertek fogadni, és abbul pénzelnek."* 1 1863-ban a nagy alföldi szárazság idején Ebner S. szerint még Szentesről is hoztak fel pataki határba marhákat, felében való legeltetésre. 62 Tiszakarádtól a hercegkútiak vásároltak legelőt (neve: Tróconyi legelő), ahol napjainkig is pásztorolják szarvasmarháikat. 63 A nagy pataki legelőre fogadtak marhát Tlszabercelről, Vencsellőről, Gáváról, Dögéről, Levelekről, Dombrádról stb. 64 Szintén szabolcsi kapcsolatokra utal a Balassa I. által közölt karcsai mondák egyike is: „.. .a Szennának, a kanálisnak az alsóu óudalába is egy nagy legelőü vóut, ott vóut egy gulyás. Idegenből vóutak ott elöütte marhák felhozva, mer Szabolcsbul is hordták ezelőütt még a kárcsi legelőüre is a marhát, meg a pácini legelőüre, úgyhogy még Mándokrul, Tuzsérrul vóut Karcsán is magyar tinóuk, hát az is egy ilyen gulyával vóut ott". 63 Ezek mellett tudunk 78
