Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

ennek megfelelő számú állatot bocsátottak rá. Luka (Bodroghalom) egyik tavában olyan járóláp is volt, melyik száz marhát is elbírt.

20 E lápok későbbi sorsára idéz Ébner S. egy 1859-es ricsei adatot: „a határban volt a községnek egy Perecz nevezetű lápja, melyet a lakosok elkülönözve s nem is egyforma darabokban bírtak s azt kaszálás által használták, sőt nagy árvizek alkalmával könnyebb marháikat legeltették is. Az első nagy szárazság alkalmával ezen láp 1836 vagy 1837-ben a szárazság miatt földhöz ragadván, valamely gondatlan pásztor által meggyújtván, nagyobb része leégett s nádassá változott."

21 Szegedi Mihály gulyás — több pásztortársa megerősítésével — 1970-ben mondta el a járóláp legeltetését: „Kigyött rá a jószág, mikor a láp leült. A Tisza meg kiszaladt, a tőzeg 2-2,5 m. vastag volt. A Tisza megemelte, a gulya legelt rajta. Ha alszél vót, elvitte a falutól, ha felszél jött, fújta vissza. A járólápon mindig forgatni kellett a gulyát."

22 A vizes területek legeltetése azonban a vidék adottságaiból is következett (9-11. kép). A mély lapályokban, dagonyásokban" dágványosokban, zsombékosokban összegyűlt és megállt a víz, de a zsombékokon növő füvet lelegeltették. Sárospatak bodrogközi területeit jobbnyira dágványosoknak és „marha nyomásbul állók"-nak írták le 1785-ben.

24 Zsombékos legelőterület feltörését és elvételét sérelmezték Nagytár9. kép. A Bodrogköz vízzel elöntött legelői. Zalkod-Bodrogszcgi,1970. 72