Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

telkek nagysága után járó kaszás rétek adatait rögzítették. Karcsán 1773-ban pl. 5 kaszás rétje volt a féltelkeseknek, s 2 és fél kaszás a negyedtelkeseknek. Néhány faluban minimális eltérés mutatkozik: Radon pl. 1774-ben egy féltelkesnek 4 és fél kaszásnyi a rétje.

120 Általában azonban a Bodrogközben egy egész telekhez 10 kaszás rét járt.

121 Recens adataink szerint az egy kaszásnyi rét nagysága 1200 négyszögöl volt. Ennyit kaszált le ugyanis egy közepes kaszás egy nap alatt. Erre a nagyságra utal az is, hogy a 20. század elején köblösstl mérték a rétet, s egy köblös rét 1200 négyszögöl. 4 vékásból áll, vagyis 1 vékás rét 300 négyszögöl. A mezőváros jogállású Sárospatakon a rétek a házakhoz, házhelyekhez igazodtak. 1841-ben ,,a' ház helyek után való Kaszáló Rétek"-et, a „Városok Belső Telkei után való Retjeit" írták össze.

122 A19. század végén, a 20. század elején azután a rétek kisebbedésével a szénát egyre inkább a legelőből kiszakasztott területről nyerték. A mértékegység is változott, s a szabadon maradt legelőjog után 800-800 négyszögölet kaszáltak. A szénanyerő területet jelző határnevek (pl. Vajdácskán: Kocsmarét, Falu rétje, Urakrétje, Katonarét stb.)

123 őrzik az egykori rétek helyét, de ezek ma már mind szántóföldek. A nem is oly régen vizenyős bodrogközi határokon napjainkban alig van már olyan terület, amely kifejezetten kaszáló lenne. Kaszálnak viszont a legelőszéleken, pallagon (pallagszéna),

124 az 5-30 m széles, vizenyős mélyedésekben, az erekben, a Tisza és a Bodrog védőtöltésein stb. A közösségi tulajdonban lévő réteket a jogok alapján osztották annyi felé, ahányan igényjogosultak voltak. A rétet mérőlánccal darabolták fel, s a határokra számozott karókat vertek le. Azután nyilat húztak. Számozott papírcetliket dobtak kalapba, s a cetlit kihúzó gazda a számhoz tartozó rétbirtokot kapta. Karcsán sorban mérték ki a rétet, s mindig nyilat (újabban neveket tartalmazó cetliket) húzva állapították meg a gazda személyét. Ha valakinek több jognyi kaszáló rétje volt, azokat nem egy tagban kapta, hanem a kihúzott számok szerint. Az utolsó nyílhúzás Tiszakarádon 1959-ben volt. A szénatermő rétek egymástól való elkülönítéséről azt tudjuk, hogy 1364-ben Sárospatakon a határt mesgyekövekkel jelölték.

125 Ez a gyakorlat megmaradt a 20. századig, hiszen több adatközlő szerint 1960 előtt a jog szerint kiosztott kaszálók határát nagy kövek jelölték. Van cigándi és ricsei adatunk a csóva alkalmazására is, bár a falvak többségében ma élő parasztemberek szerint nem voltak a kaszáló réteknek mesterséges határaik. Azokat csak a fák, bokrok különítették el. Élő gyakorlat lehetett az is, hogy a kaszálókat — mint pl. Tiszakarádon — egymástól árokkal, sánccal választották volna el. Ezt támasztja alá egy 55