Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

szénájokat felgyújtotta, s' meg égette, mely kaszalóinak a nevezett lakosok régi szakadhatatlan békességes Birtokába voltak, és tsupán a múlt ősszel háborítottak meg, hogy pediglen a lukaiak nyukhatatlan bétsuszásokat a vajdátski határba annál is jobban bé bizonyíthassa e Tanú, ezen határbeli ductusnak meg mutatássá alkalmatosságával rea akadtak a Sövény ér geríndjén a Vajdátski Oldalba Szendrei Mihály Luka helységének Pásztorára és Turotzi István özvegy Boronkay Zsigmondné Aszonyság Gulyására, kik azon gerínden éppen kaszáltak, 's éppen ezen tanú előtt meg kérdeztettek mi véget kasználnának illy helyen, minekutána jól tudnák, hogy ez a Vajdátski határhoz tartozó, melyre azt felelte mind a két pásztor, hogy ámbár ők a határt nem tudnák, mivel az egyike ugy mint Szendrei Mihály 8. Esztendje Lukán pásztorkodván soha azon a részen Marháival nem járt, a másika pedig tsak ezen esztendőn legeitettvén marháit a Lukai határon szintén soha sem járt arra, de minek utánna jó füvet láttak azon gerínden, szerentsét akartak próbálni, mondván, ha meg nyerjük jó, ha pedig tulajdonosa által megszólittatunk, akkor az árát le fizettyük, melynél fogva a Tanúnak szeme láttára, hogy a Vajdátski határba kaszálni bejöttek a Vajdátski Földes Uraságnak Fiskálissá Kárt tévő vakmerőségékért mind a ketőtül kaszáikat elszedte, és azokat a további illy káros tselekedetektül el tiltotta."

117 A lápokat a széna termesztésben is hasznosították. A korábban idézett 1807-es nagyrozvágyi adat mellett Ebner S. is közöl egy 1859-es levéltári feljegyzést, mely szerint a ricsei „határban volt a községnek egy Perecz nevezetű lápja, melyet a lakosok elkülönözve s nem is egyforma darabokban bírtak s azt kaszálás által használták..." Majd leégett, a földhöz ragadt, s „a megmaradt lápokat, mint kaszáló réteket mai napig is bírják és használják."

118 A rétekkel és a szénával kapcsolatos adatok hosszú sorát nem véletlenül ismertettem. Bővében vagyunk a témát megvilágító levéltári forrásoknak, melyekből nyilvánvalóan kiderül az aktív takarmányozásnak a Bodrogköz állattartási rendszerében betöltött rendkívül fontos szerepe. Igazolják ezt a korábban, a legelők mellett közölt kaszáló rétek számszerű adatai is. Ebner S. 19. század közepi, valamint az összeírás 1895-ös számadatai szerint a falvak többségében a legelő és a rét nagysága megközelítően egyforma volt. Sőt néhány faluhatárban a rét volt a nagyobb területű.

11

' A faluközösségek kaszáló rétjei közös birtokban voltak. Belőle a jobbágyok — éppúgy, mint a legelő esetében — földterületük, telkük nagysága után részesültek. A 18. század végi dicális összeírások is a 54