Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

heverő gulyacsapatokkal. A földesúri gazdaságoknak ugyanakkor nagyobb nyájaik voltak,s kis számban fejős teheneik.

74 Ez a szisztéma a 18. század folyamán annyiban változott meg, hogy a legelőkről eltűntek az egyéni módon legeltetett kisebb jobbágy-paraszti falkák, csapatok, hogy a csökkent területű legelőkön átadják helyüket a közösségi gulyának. A választóvonal e téren az urbáriális földrendezés volt. Éppen abból adódóan tehát, hogy a falubeli lakóházhoz közel, a jobbágyportán már nagyon korán ott volt a naponta legelőre járó, az éjszakát a jobbágyportán töltő szarvasmarha, a szénára természetes módon szükség volt. S hogy a széna a paraszti gazdálkodásban mennyire fontos lehetett, arra az 1364 óta megőrzött perek adnak bizonyságot. A rét szón a bodrogközi nép azt a földterületet érti, amelyről hosszú időn át rendszeresen nyert szénát állatai számára.

73 A réttel és a szénával kapcsolatos első bodrogközi adatunk 1364- bői való, amikor január (újesztendő) 8. napján, tehát a tél közepén Patak és Gáva birtokosai között hosszú éveken át folyt pereskedés miatt végül a királyi udvarbíró, Bybek István dönt a rét ügyében. „Patak polgárai és telepesei... Pál fiának, Istvánnak Gáva nevezetű birtokán, a helyszínre jővén, ennek bizonyos rétjét önhatalomba lekaszálták és az ottan volt és lekaszált szénát elvitték."

76 „Kocsma fia, Vécs, pataki polgár, az ugyanazon pataki polgároknak és telepeseknek egész közönsége nevében, ügyvédvalló levelükkel, ünnepiesen és határozottan mondotta, hogy az a pörös föld, vagy rét a halastóval, avagy halászó vizekkel együtt Patak sz. kir. városhoz tartozott és azt a földet összes hasznaival egyetemben, egész a Tisza (a latin szövegben Titiae — talán Tice) folyóig, ős időtől („ab antiquo") a pataki nép és telepesek élvezték és soha sem volt ellentmondás ő ellenök, de a szárazságnak idején, amikor a gázlók avagy halászó vizek a szárazságtól kiégtek és a rétek, avagy kaszállók letarolt állapotban leiedzettek, akkor maga Miklósfi Pál és az ő fiai, azokat a polgárokat akadályozni, háborgatni, avagy károsítani kezdették a haszonélvezetben, azoknak szénáját felégetvén."

77 A Zemplén vármegyei 1623-as Liber Redituum... és az 1806-1807es Alsó Zemplén-i összeírás a bodrogközi református papok javait — köztük rétjeit — is feltüntették. Ezek alapján kitűnik, hogy a falvak többségében az egyház is rendelkezett rétekkel, míg Páczin, Semjén, Ricse, Alsó-Berecki, Zalkod és Karád esetében nem volt ugyan rétje az egyháznak, de a falubelieknek adniok kellett egy-egy boglya szénát. Szentesen 1623-ban a papnak „Rété szakasztva vagyon. A szentesi földön kettő, az Veekein egy".

78 A zalkodiak egy-egy „baglia szénát" adtak a prédikátornak, de ugyanakkor 1616-ban a papnak „vagion egy geredgie is, az marha déllő farkon, melliet Kis örvény toroknak hinac".

79 49