Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)
kat. 68 Ezzel akaratlanul is azt jelölték valószínűleg meg, hogy a város gulyájának és ménesének felállítására csak későbben került sor. A fenti adatok azt a következtetést sugallják, mintha a vizsgált terület jobbágy-paraszti közösségeinél a 18. század végéig csak a helységek naponta legelőre járó, istállózott állatait vigyázta volna fogadott pásztor. A heverő marhák őrzéséről pedig minden jobbágycsalád maga gondoskodott. Alátámasztani látszik ezt az is, hogy míg a csorda szavunk eredetileg is, első okleveles előfordulásaitól (1282-1325-től, 1291-től) kezdve együtt legeltetett szarvasmarhák csoportját jelentette, addig a gulya elsődleges jelentése 'szarvasmarha' s csak másodlagos, később kialakult tartalma a' szarvasmarhák nagyobb, együtt legeltetett csoportja'. A gulya utóbbi, mai jelentését — az etimológiai szótár szerint — esetleg a gulyás származékból következtették ki a csorda > csordás szópár analógiájára. 69 Az uradalmak természetesen rendelkeztek mai értelemben vett gulyákkal, mint ahogyan erre etimológiai szótárunk 1561-es adata is utal. 70 A Bodrogközben azonban az együtt legeltetett szarvasmarhák megnevezésére — a másodlagos jelentéstartalmú gulya terminológia mellett — használták és napjainkban is használják a gulyacsapat, falka gulya, csapat gulya elnevezéseket. 71 Az előző fejezetek statisztikai adataiból kitűnik, hogy a 19. század folyamán a Bodrogköz szarvasmarha-állománya erős tempóban növekedett, s e növekedéssel párhuzamosan csökkentek a legelőterületek. Ilyen körülmények között érthető, hogy az addig „minden háborgatás nélkül, szabadosan legeltetett" földeken, ott, ahol a „Közföldekben egyik Helység a másik híre és akarattya nélkül tilalmat sem tehetett", 72 új szarvasmarhatartási szisztémának kellett kialakulnia. Természetesen megmaradtak a falvakból napról napra kijáró csordák, amelyek mellé társultak a faluközösségek most már egységes gulyái. A helységek többsége tartott legelőn gulyát és kisgulyát (vagyis szűzgulyát), míg az uradalmak állománya jobban differenciálódott: kor és állapot szerint különválasztva legelt az anyagulyában, szüzgulyában, bikagulyában, tinó gulyában, tulokgulyában, s kb. 1890 óta fejőgulyában. Rét- és szénagazdaság A magyarság által tartott szarvasmarha-állomány jobbágy közösségenként összeállt csoportjai igen korán kialakultak. A jobbágyok a 13. században már bizonyosan rendelkeztek, főként fejősteheneket magukban foglaló, közösségi csordákkal, 73 s családi egységenként legeltetett 48
