Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

A recens adatok azt mutatják, hogy a pásztorok a paraszti társadalomnak egy meglehetősen dinamikusan mozgó rétegét alkották.

14 Ez a réteg többnyire nem távoli vidékeket vándorolt be éves szolgálatának letelte után, hanem elsősorban a Bodrogköz zárt, lényegében azonos adottságokkal rendelkező területét. A vándorlásnak egyik, sőt a legfontosabb oka az volt, hogy maguk a faluközösségek, illetve az uradalmak döntötték el, kívánják-e a pásztort továbbra is alkalmazni, vagy sem. A fogadás, választás, ill. marasztás napja a 20. századforduló előtt Szentmihálykor (szeptember 29-én) volt. Ezt a napot az 1890-es cselédtörvény helyezte át újév napjára.

15 A pásztorfogadás napján minden csordás és gulyás megjelent a faluközösségnek a bíró — utóbb a tanácsháza — udvarára összehívott gyűlése előtt, vagy pedig az uradalmi intézőnél. A falvak népe közfelkiáltással választotta ki több jelentkező közül a megfelelőt. Sorba vették a jelölteket. Abíró hangosan bemondta a neveket, s a közösség szavazott. Ha nem tetszett a jelölt, „Le vele, le vele" — kiáltották. „Itt van Szegedi!" — szólt a bíró, mire a falu „Éjjen, éjjen!" felkiáltással elfogadta.

16 Ezután a bíró felsorolta a hagyományos bért, s megegyezett a fogadott pásztorral. A 20. század első felében legeltetési bizottságok készítették elő és bonyolították le a pásztorválasztást. Az uradalmak a többi cseléddel együtt Szentmihály, ill. később újév napján marasztanák gulyásaikat. Ekkor közölte hivatalosan az uradalom intézője vagy bérlője, hogy a megszabott bérért újabb egy évre felfogadja-e a pásztort. Marasztás előtt egy héttel azonban már közölték valamennyi pásztorral,

17 hogy az uradalom foglalkoztatja-e őket a következő évre. Akinek a szolgálatára nem tartottak igényt, három napot kapott, hogy valahol a környéken új helyet szerezzen magának. Az elbocsátott uradalmi gulyások egy része persze, akikről a mondák mint „tudós pásztorokéról emlékeznek meg, pipafüsttel verték szét a kénytelenül otthagyott nyájat, s legalább a mesés elemekkel átszőtt történet szolgáltatott teljes elégtételt a védtelen pásztornak.

18 A megválasztott pásztor azután a nyáj állatszámának ismeretében fogadott magának — ha a segítség családjából nem telt ki — számadó bojtárt és rivó bojtárt. Szentmihálynap után egy héttel egy-egy nagyobb kocsmában gyűltek össze a pásztorok, s ott választották ki a jelentkezők közül a nekik tetszőt. A bojtárok a pásztorok alkalmazottai voltak. Lakóházában, kunyhójában laktak, bérüket is a pásztor adta ki a saját fizetségéből. Mind a faluközösségek, mind az uradalmak rendelkeztek csordásházzal, gulyásházzal, amelyet az alkalmazottak a pásztorbér részeként foglalhattak el. Munkaviszonyuk megszűnésével azonban a lakóházat el kellett hagyniuk. Költözködésükhöz mindig az új fogadóhely adott igás 174