Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

75. kép. Karikások és pásztorbot. Cigánd, 1963. fát zsírral és olajjal is.A nyelet fogó részénél olykor a szarvasmarha üreges lábszárcsontjának egy darabjával díszítették. Gyakori volt ezek mellett a nyél fonatos cifrázása borjúbőrrel, amelyhez nyírt sallángok csatlakoztak. A szintén gyakori figurális díszítést rézzel, újabban pedig kaucsukkal végezték. A bőr fonatokat kiegészítette, egy végén összecsomózott két ágú szíj, amelybe az állatokkal való viaskodáskoi beledughatta kezét a pásztor, hogy belőle az ostor ki ne csússzon. A nyél felső végéhez vastag és összehajtogatott bőrt szíjaztak, éppúgy, mint a 4-12 ágra font ostor végéhez. E kettőt egy keskeny és erősen összecsomózott szíjacska fogta össze, melynek neve telek}

05 A telek szerepét újabban egy réz vagy vas karika vette át. Az ostor felső, sallangokkal díszes végét ostorfejnek mondják. A több ágú fonást egy rövid, egy ágú és vaskos szíj követett, a csapószíj, melynek végéhez hurkolták a lószőrből, újabban raffiából készített sugarat.

206 A karikásostort tulajdonképpen ritkán használta a pásztor. Többnyire olyankor vette elő, amikor a nyáj megindításánál, a csorda kihajtásánál vagy éppen az állatok megállításánál cserdítéssel nyomatékot akart adni az elhangzott terelőszónak. Vele ritkán ütötték meg a szarvasmarhát. Használaton kívül sugarát a telekbe kötve a vállán, a nyakába vetve vagy a karjára hajtva viselte a pásztor. Az ostort kiszáradás ellen időnként zsírral kenték meg. 143