Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

57. kép. Itatás a Tisza vizéből. Kenézlő-Balsa, 1970. Ezek a régi itatóhelyek néha a helynevekben is megmaradtak. Vajdácska határában a Bodrog egy szakaszát pl. Ököritatónak nevezték.

190 A folyók árterein az árhullám levonulása után a lapályokban a visszamaradó vizeket is itatták. De olthatták szomjukat a gulyák Kenézlő határában a Bordástóból, Vajdácska területén a Paptóból és a Fövenyesi tóból, Vissen a Fekete tóból, Zalkod határában a Határérből, Sárospatak területén a Törökérből stb. Az itatás jelentőségét húzza alá, hogy a 19. századból több adatunk szerint is bizonyos legelőterületek elhagyására úgy igyekezett a földesúr a faluközösségek állatcsapatait rábírni, hogy elzárta azokat a nyílt vizektől. A kiskövesdi jobbágyok 1819 és 1824 között több évig pereskedtek a nagykövesdi földesúrral (Fischer báróval), amiért a földesúr elzárta a gulyákat a Karcsától. Végül 1824-ben egy szűk lejárót adott a földesúr a folyóhoz: „Marháiknak itatás véget a' Kartsa vizére lejendő lejáratásokat, s hajtásokat sem ellenzük, olly formán, hogy edj oldalról a' zavaszotskáktól elkezdvén az Atsa alatt lévő réten keresztül az Atsa homokig, az ott lévő Atsa Erdőnek szélső fájáig, s onnan a' Kartsára a' múlt Esztendőben valósággal hányatott hantsíkok szerint, s más oldalról délre a Dinnyéske homok ökör tilalmas mellett szabadosan lejárhassa129