Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

marhák kára a tulajdonost terhelte. Kellő időben természetesen hírt kellett adni a betegségről az állat gazdájának. A balesetek következtében előállt kár terhét azonban a pásztor viselte. Ha a szarvasmarhának pl. vakondtúrásba szakadva eltörött a lába, a pásztor köteles volt a teljes árat pénzben megfizetni. Joga volt azonban ahhoz, hogy levághassa az állatot, s a húsát kimérhesse. Gyakoribb volt emellett, hogy a csapaton belüli jószágok összeverekedtek, bika támadott meg gulyabeii tehenet, a terelő kutya vagy a pásztor elhajított botja sértett meg egy-egy állatot. A bekövetkezett balesetet a pásztor volt köteles jóvátenni. Prrrr, bocikánt te! szavakkal hívta magához vagy pányvással fogta ki a nyájból a sérültet a pásztor s orvosolta gyógyító szereivel. A bikák rendkívül hegyes szarvaira — megelőzésképpen — nyírtai biztosított réz gombokat tettek (54. kép), szarvtövéről pedig szemei elé láncon széles fa táblát lógattak, hogy látását, ezzel együtt a támadókedvét korlátozzák. 54. kép. Gombozott szarvú hamis gulyabeli tehén. Nagyrozvágy, 1970. Előfordult persze az is, hogy a legelőkön maguk a pásztorok vágtak le saját élelmezésükre, vagy vendégeskedő gulyáskomáik számára egyegy állatot. „Széles szíj vót a régi pásztorok derekán — mondta Tcrgolecz Ferenc, tiszakarádi gulyás —, abba vót a tőrkés. Azt fogta, beletaszította az ütőérbe és a gigával együtt elvágta. Attól összeesett, megdöglött. Lenyúzták, hátulsó lábát végigrepesztették belülről, hasát, 124