Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

környékezte meg az aklok táját, ahonnan 1-2 hónapos borjút is elragadott. A nagyobb állatokat, a borjaikat védelmező teheneket csak „megrontani" tudta. Ha a legelő környékén farkasok kódorogtak, hamar híre kelt, s a pásztorok felcsatolták kutyáik nyakára a — különben kunyhók oldalán vagy karámágason tartott — tőrt, örvet vagy farkasszfjat. Ez egy tenyérnyi széles, vasból készült, ritkábban szegekkel sűrűn kivert szíj volt, mellyel a gulyások komondoraik életét védték. A pásztor a gondjára bízott jógszágért anyagi felelősséggel tartozott. A nyájak megőrzésére tehát mindig igyekezett a legjobb segítőtársakat megtalálni. Az országos gyakorlatnak megfelelően komondor kutyákat tartottak a bodrogközi pásztorok is.

172 A nyáj terelésében a komondorok nem vettek részt. Tartásuk emlékeit az 1900 körül elterjedt puli teljesen kiszorította. A nyájőrző komondor visszaszorulása egybeesik a farkasok szinte teljes kiirtásával. Egy-egy nyáj őrzésében a gulyást-csordást általában 2-3 kutya segítette. Neveik között a Bogár, Cigán, Fickó, Hattyú, Hundi, Kökén, Legény és Markos voltak gyakoriak. Az együtt szolgáló kutyákat úgy választották ki, hogy egyformán fürgék legyenek. A lusta kutya a többit is elrontotta. Betanításukat maga a pásztorember végezte. Három napig parancsszavakat adva vezetgette a kutyát, majd megpróbálta, hogyan tanul. Nekiúszította egy borjúnak: „Fogd meg az orrát, te!" Ha a kutya teljesítette a kívánságot, megveregette a hátát. A következő napon utánaengedte szintén egy borjúnak, s célhoz érése előtt „Állj!"-t parancsolt, hogy tanuljon engedelmeskedni. Visszatérésre a pásztor egy rövid füttyel szólította a kutyát. Külön tanította arra, hogyan kell a szélen elkalandozó, leszakadó állatokat a csapathoz fordítani. A kezdetben használt Fordítsd jobbra!, Fordítsd balra! parancsszavakat felváltotta egy elnyújtott, gyors ritmusban változó dallamú fütty. Közben a pásztor felső testének jobb vagy bal oldalra hajlításával adta meg a kutya futási irányát, ahonnan az eltávolodott jószágot az ellenkező irányba kellett fordítani. A fürge és tanulékony pulik mellett ritkán farkaskutyákat is alkalmaztak a pásztorok. Hasonló módon segített a terelésben, mint a puli. Arra viszont vigyáztak, hogy a farkaskutya veszedelmesen erős fogásával nagyot ne harapjon. Hűvösebb időben — amikor fürgébb — szájkosarat tettek rá, meleg nyári napokon lustábban, lazábban fog. A jó kutya büszkesége a pásztornak. Adásvétel tárgyát sohasem képezte. Ragaszkodott hozzá, s csak alapos indokkal vagy nagy barátsága jeléül cserélte el pásztorkomájával. A pásztorok legygyakrabban éppen a kutyákkal tréfálták egymást. Az egyik fél szidalmaira, becsmérlő szavaira a másik kutya jó tulajdonságainak bizonygatásával válaszolt. 119