Kamody Miklós: Indul a postakocsi (Borsodi Kismonográfiák 35. Miskolc, 1990)

kiszámították, és az így nyert lópénzhez a külön díjakat hozzáadva, az egészet előre a feladóval kifizettették. Erről a feladó Nyugtatványt kapott. 1795 óta a forgalomba hozott papírpénz mennyisége rohamosan növekedett, 1796-ban 46, 1800-ban 200, 1806-ban 449, 1809-ben 650, 1810-ben 864, majd 1811-ben már 1600 millió forintnyi papírpénz volt forgalomban, 1811. február 20-án bekövetkezett pénz devalvációja a forint értékét 1/5-re szállították le. Egy forint értéke 12 krajcár, öt forinté pedig egy forint lett. Ugyanez történt a rézpénzzel is, a 30 krajcár csak 6 krajcárt ért. Egyidejűleg az adót, valamint a só árát ötszörösére emelték. A nagy drágaság következményeként hat vármegye: Abaúj, Zemplén, Borsod, Szepes, Torna, Ung és Kassa városa a fogyasztási cikkek árát, a béreket limitálták; egy font tehénhús árát 6, a közszükségleti cikknek számító gyertya árát Miskolcon 24 kr-ban állapították meg fontonként. Egy pár kordován csizma nagyobb lábra 4, kisebbre 3,5 forintba került. A generális főpostamester Paar Károly herceg, beleunva funkciójának csökkenésébe, 1813-ban lemondott a postaügyek vezetésénél még megmaradt jogköréről, ennek ellenében 66 ezer forint járadékot, ingyen levelezést és utazást kapott az uralkodótól. A posta Magyarországon, Erdélyben és az örökös osztrák tartományokban teljesen kormányzativá lett. Miskolc városa a 19. század első felében a nehézségek ellenére erősen fejlődött, 1817-ben az utcák száma meghaladta a 72-t, (1760-ban még csak 46 volt) a lakosság lélekszáma valamivel túlhaladta a 12 ezret. A városhoz tartozó telkek száma összeírás szerint ugyanabban az időben 3263 volt. A posta forgalma jelentősen nőtt, különösen a különpostával utazók száma (kereskedők, idegenek) növekedett. Felsőbb rendelkezésre 1817-ben országosan kötelező lett a helynévbélyegző használata. Ez időben rendszeresítették a postakocsisok díszes egyenruháját, melyet ünnepélyes alkalommal viseltek, akkor sem szívesen az osztrák jellege miatt, ami így festett; vörös kabát fekete posztó gallérral és hajtókával, ezüst paszománttal, azon fehér színű, lapos gombok voltak. Magas tetejű, kerek kalap, sárga-fekete tolltarajjal egészítette ki a díszes öltözetet. A postakocsis (latinosan konduktor) válláról sárga-fekete postasíp függött. Közönséges hétköznapi viseletként tetszés szerint öltözhettek, de hordani kellett a postasípot, ahogy a postakürtöt nevezték (27. kép). Később, a század második felében, az egyenruha viselése, mint szabályos öltözék kötelező volt. A postakürtről érdemes többet is mondani, mert hozzátartozott a kor romantikájához, az utazás élményeihez, és kellemes dallama miatt (állítólag Joseph Haydn szerezte, mikor Esterházy herceg szolgálatában Eszterházán tartózkodott), még ma is előszeretettel használjuk propaganda céllal. A múlt században külön szabályzat vonatkozott a postakürtjelzések fúvására. A postakocsisoknak forgalmasabb útvonalakon nyolc, másutt négy jelzést kellett ismerni és fújni; minden hivatalos posta során, külön posta esetében, staféta vitelekor és a postakocsis kürttel való hívását. Az állomásról való kiindulást, beérkezést is kürtszóval jelezték. Elölmenő, vagy szembejövő kocsikkal való ta84