Kamody Miklós: Indul a postakocsi (Borsodi Kismonográfiák 35. Miskolc, 1990)

Végül 1793 május 31-én megszületik a döntés, amit a budai postatisztség közöl- A tardi postának Kövesdre való által tételét nemcsak hasznosnak sót szükségesnek is tartja." Az új postatávolságot a földmérővel öl számra felmé­retik és az eredményt bekérik. 84 A tardi ügynek azonban még 1794-ben sem volt vége, Szundi János június 2-án érdeklődik a vármegyénél, mi hír az állo­mása áthelyezése felől, mert bizonytalan az állomáson való megmaradása, jobb, alkalmasabb szállásról kellene gondoskodni „mivel a mostam csak egy szobából áll, mely miatt is lehet félnem a hivatalomban következtethető sze­rencsétlenségtül." 85 1795-ben végre a tardi állomást Mezőkövesdre helyezték át a harsányt postaállomás pedig a helyén maradt. A postaigazgatóság akadé­koskodása nem kis kárt, kiadást okozott a vármegyének, ami nem javította a más vonatkozásban is megmutatkozó szembenállást. Amilyen nehezen ment a postavonal városon kívüli vezetésének rendezé­se, a rossz fekvésű tardi postaállomás kikapcsolása, olyan nehezen ment Mis­kolc hídjainak, különösen a Forgó hídnak a használhatóvá tétele. Miért volt olyan fontos e híd jó karbantartása, vetődik fel a kérdés, mert a postamegnyi­tás idejében már más híd is alkalmas volt lovas kocsival való átjárásra. Azért, mert ez a híd feküdt annak az útvonalnak az irányában, mely mint, nagyút Budáról Galícia felé vezetett. Már az 1790-es évek elején elvetődött a Mind­szent utca vonalának meghosszabbítása a Forgó hídon át a Tetemvár fe é, amint azt a Borsod megye „hites mérnöke" elhelyezési tervezetén Locus Pla­teae novae erigendae (megnyitandó út helye) a mai Kazinczy utcának megfe­lelő kialakításban elképzelte. 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom