Kamody Miklós: Indul a postakocsi (Borsodi Kismonográfiák 35. Miskolc, 1990)

ELŐSZÓ A magyarországi posták sorában jelentős szerepet tölt be Miskolc város postája, mely 1990. szeptember l-jén kétszáz éves. Megnyitását katonai és kormányzati okokból megelőzték a dunántúli, fel­vidéki és erdélyi nagy postahelyek. Miskolc postájának megnyitását már nem katonai, kormányzati, hanem Mária Terézia és II. József merkantilista gazda­sági politikája tette szükségessé. A város XVIII. század végi kereskedelmi forgalma, ipari tevékenysége indokolttá tette a postaállomás felállítását és az országos postahálózatba való bevonását. A nemesi vármegye szembenállása a kormányzati szervekkel e té­ren is megnyilvánult és késleltette e törekvés megvalósítását. A postaállomás megnyitása, majd működése során a szerző levéltári ira­tok alapján mutatja be a XVIII-XIX. századbeli Miskolcot, a megye több pos­tahelyét, vázolva a postakocsin való utazás feltételeit, a korabeli postakocsi­menetrendet, a viteldíjakat, a társadalmi környezetet és gazdasági életet, be­avatja az olvasót városunk múltjába, mindennapi gondjaiba, így munkája for­rásértékűvé válik az utókor számára. A szerző, Miskolc város és a magyar postatörténet közismert kutatójának ezen munkája kiegészíti a korábban megjelent Észak-Magyarország hírközlé­sének története (1985) és 100 éves a miskolci telefonközpont (1988) c. kiadvá­nyokat, melyek közül az első, csakúgy mint a jelenlegi könyv, a Magyar Posta és a Herman Ottó Múzeum közös kiadványaként jelent meg, jelezve ezzel a két intézmény gyümölcsöző együttműködését. Ajánlom a könyvet azoknak, akik Miskolc város, és benne a miskolci pos­ták múltja iránt érdeklődnek. Miskolc, 1990. június 21. Kertész István a postaigazgatóság vezetője 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom