Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

Ujváry két típust állapít meg, egyik az ún. fazékfejes, amelynél a ló fejét cserépfazék imitálja, másik a famaszkos típus, amelynél vagy fából faragják a lófejet, vagy botból, lécből, drótból, térítőből formálják ki. Mindkét típus a maszkfogalom szélesebb értelmezése körébe esik. Ez adalék az előbb említett megkülönböztetéshez, ami némileg tükröződik a szókincsben is. A TESz értelmezése szerint az olasz eredetű maskara (1585) jelentése álarcos, álruhába öltözött személy, a német eredetű maszk (1792) álarc, illetve a színésznek a kikészítéssel és parókával megváltoztatott külseje. Tehát még az ún. állatmaszkok esetében is megvizsgálandó, hogy helyes-e az eddigi szóhasználatunk, nem kellene-e a maskurás alakoskodókat elkülöníteni a tényleges maszkos játékoktól. Talán kimondatlanul is ez a gondolat fejeződik ki Ujváry munkájában azzal, hogy nem tárgyalja az egyetlen igazán álarcos játékot, a busójárást. Meg kell azonban mondani, hogy legtöbb szokáskutató s Ujváry Zoltán is nyomatékosan felhívja a figyelmet arra a nagymérvű keveredésre, ami minden dramatikás játékunk elemeinek összemosódásából, ugyanazon cselekmény alkalmainak változatosságában nyilvánul meg. Minden kapcsolódhat minden elemmel, bárhol és bármikor. A busójárás során is lehet medvetáncoltatás, embert helyettesítő bábu, szóval más dramatikus játékból is ismert mozzanat. Bizonyára ezért óvatos Ujváry és gyakran nem nyilvánít véleményt, csak adatokat állít egymás mellé. A sok összefonódás indokolhatja a tartózkodást, az óvatos magatartást. A dramatikus népszokások az épületekhez hasonlíthatók, amelyek téglákból készültek. Ugyanolyan téglából milyen sokféle épület készíthető el, de egyes szokáselemekből milyen változatos szokásrend állhat össze. Nemcsak a lómaszkos játékoknál, hanem másutt is felmerül egyes típusok etnikus hovatartozandósága, illetve jellege. így a lómaszkos játékokat több nép is eredeztette saját magától. Ujváry helyesen tartózkodó az etnikus kötődés tekintetében, sőt talán túlságosan is az. Idézi e tekintetben a legszélsőségesebb nézetet valló Romulus Vulcánescu álláspontját, aki szerint a medve, a kecske és a lómaszk a románoktól került a magyar szokásokba, a regösök rőt-ökörje pedig egyenesen a dák-román folklórból került a magyarokhoz s a szarvas kizárólag román jellegzetesség. Minderre Ujváry megjegyzé242