Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

kus táncokat és gyermekjátékokat fogja össze. A népi színjáték kifejezést pedig már több mint két évtizede jeles szerzők, Sebestyén Gyula, Solymossy Sándor, Relkovic Davorka használják, igaz főleg olyasmit értenek alatta, amit ma amatőr színjátszó csoport produkciójának neveznénk, bár kétségtelen, hogy a néphagyomány gyakorlatából merítve - főleg a németek körében - iskoladrámákat, misztériumjátékokat, bibliai történeteket mutattak be. Szélesebb tartalommal jelenik meg a népi színjáték fogalma Dégh Linda 1947-ben közzétett kutatástörténeti tanulmányában, amely a dráma- és színháztörténet irányába építi a szálakat, ugyanakkor a népszokások jelentős körét is ide kapcsolja. Megjegyzi azt, hogy „A népi színjátékok kerete pontosan soha meg nem határozható", de kutatásának világos etnológiai profilja van, amely eltér az irodalomtörténet szemléletétől és törekvéseitől. Dömötör Tekla valamivel szűkebbre vonja a népi színjátszás körét s e tekintetben megegyezik Leopold Schmidt felfogásával, aki talán a kérdéskör legjobb ismerője. Szűkebb értelmezés jelentkezik Richard Weissnél, aki a szokásanyag nagyobb részét elkülönítve tárgyalja, viszont Viskihez hasonlóan a táncot és a színjátszást közös gyökerűnek véli. Dömötör Tekla foglalkozott nálunk a színjátéktípusok kérdésével (MH 1968.), ami a fogalom körülhatárolásában is határozott támpontot jelentene. Szólt a moreszka, a vetélkedő-, erőpróbajátékokról, a misztérium- és passiójátékok jellegéről, de arra a végső következtetésre jut, hogy a számbavett színjátéktípusok nem jelentenek merev kategóriákat, vagy a népi színjátékok szilárd rendszerét, mert hisz pl. a betlehemes játék tekinthető „mítoszoperának" (kulturális játéknak), de rendelkezik konfliktusos cselekménnyel, de bővülhet mítoszelemekkel. De ugyanígy összetettek az állatalakoskodóink is. Ujváry Zoltán jól érzi a dramatikus népszokások műfaji körülhatárolásában mutatkozó nehézségeket s az eddigi kutatásban felbukkanó ellentmondásokat. Álláspontja a kérdésben röviden az, hogy a rendszerezést nem műfaji terminológiák, hanem szokás- és játéktípusok szerint célszerű megközelíteni. A teljes dramatikus szokáshagyományt áttekintve úgy látja, hogy a kérdéskör központját az önálló játéktípusok és a maszkos alakoskodók jelentik. Elutasítja az alkalmak szerinti rendezési elvet, amely csak az anyagbemutatás 236