Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

legnemesebbnek a lovat tartották és oly erős vonzalommal viseltettek iránta, hogy akinek nem volt, mindenáron szerzett magának. A terület lakosait illetően, mint nemzetiséget, a románokat említi. Elítéli a sárrétiek ellenszenvét a románokkal szemben, s bölcsen kívánja a két nép közötti megbékélést, mondván, hogy „a vidékünkön lakó oláhok valamennyien mindig részesei voltak jó és balsorsunknak". A sárréti nép hibájául rója fel még Osváth a mértéktelen pálinkaivást, amely eszrevehetoleg ritkítja a lakosságot. Az akkori emberek a szeszfogyasztást a rossz kutak egészségtelen vizével magyarázták. Tanulságos lenne egy szociológus-néprajzosnak napjainkban megvizsgálni, hogy e téren - ti. a szeszfogyasztás terén - milyen változás következett be. A pozitív jellemvonások között Osváth a sárréti nép nyíltszívűségét emeli ki. Tősgyökeres, értelmes magyar népfajnak tartja, amelynek fiai kitűnő harcosok, szorgalmas földművelők és állattenyésztők. Mint említésre méltó szokásra utal, hogy a sárréti ember mindenkit köszönteni szokott kalapemeléssel és az illemhez a hagyományoknak megfelelően ragaszkodik. A népszokásokat Osváth Pál az élet három nagy szüksége szerint mutatja be. A keresztelő, a lakodalom és a temetés tömör leírásán túl más népszokásról lényegében nem kapunk adatokat. A jeles napok apróbb szokásai nyilvánvalóan elkerülték a figyelmét, amit napjaink szokáskutatói sajnálhatnak, de némileg kárpótol bennünket a társadalmi életre vonatkozó hagyomány megmentése. A 100 évvel ezelőtti szokáshagyomány lehetőséget nyújt a változásvizsgálatra. Osváth feljegyzéseinek értékét növeli, hogy több ponton ő maga is utal a változásokra, a társadalmi különbségekből eredő eltérésekre. A keresztelő egyike volt a sárréti nép ünnepének. Rendszerint 20-30 családot hívtak meg egy-egy keresztelői lakomára. Ez alkalomra bőséges ajándékokat vittek és a keresztelőtől számítva minden ott jelenlévő férfi komának, a nők komaasszonynak tekintődtek. Hasonlóan nagy pompával tartották a lakodalmat is. Ezt azonban számos mozzanat előzte meg. A lánykérés a násznagy feladata volt, akit azonban a lányos háznál egy hírvivő vénasszony megelőzött. 167