Végvári Lajos: Seres János (Borsodi Kismonográfiák 32. Miskolc, 1989)

val. önmagához kérlelhetetlenül szigorú, s sokszor túl hamar ítélkezik munkái felett. „Többször is előfordult, hogy a műteremben takarítást csináltam, és örömmel fűtöttem be a cserépkályhát, és akkor volt a legboldogabb álmom a rendteremtés után." Seres inkább kisméretű munkáinak kegyelmezett meg. „Apró dolgok- mondja ezekről -, egy-egy portré, tenyérnyi kompozíció, tehát a megfestett képnek inkább a vázlata. És sajnos utólag, néha sajnálom, ezek közül is azokat, amiket eltüzeltem. Túl hamar ítélkeztem, és . . . csak véletlen találok belőlük itt-ott. A vázlatokat ma is szívesebben vállalom, azoknak jobban örülök, mint a megfestett munkáknak . . . A vázlat, az első ötlet hordozza azt a friss elképzelést, ami lényegében már meg is határozza magát a munkát ... A többi nem azt mondom, hogy napszámos-munka, . . . mesterségbeli felkészülés kérdése. Az embernek van olyan érzése, hogy azért . . . mégis meg kell csinálni azt a képet . . . Borzasztó dolog ebben a szakmában, hogy aki csinálja, maga sem tud megállni mindig annál a pontnál, amikor kellene - amikor a kép igazán jó, mert az az érzése, még nem foglalkozott, nem dolgozott vele eleget . . . Egyszer Kondor Béla azt mondta, hogy tulajdonképpen túl sokat, túlságosan sokat foglalkozunk egy képpel, s azzal elveszti az első ötletnek a frissességét, 22