Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)

A derenkieknek közös pásztoraik voltak: a tehenek legeltetésével a csordás (

czordasz

), az ökrök legeltetésével a gulyás (

guliasz

), a disznók legeltetésével pedig a kondás (

kondasz

) foglalkozott. Ezek általában cigányok voltak, akiket egy legeltetési időszakra fogadtak fel. A pásztorokat a bírónál jelentkezők közül közös falugyűlésen választották ki. Ugyancsak itt állapították meg a fizetség mértékét, valamint a gazdáknak a pásztorokkal szembeni egyéni kötelezettségeit (adomány, ajándék). A pásztornak minden szarvasmarha után járt nyolc liter (

fyrtlik

) búza, borjúért ennek a fele; ún. "becskorpénz" (

bockome pieniaze

), amelynek összegére ma már nem emlékeznek; minden szarvasmarha után egy egész kenyér, valamint a községi tulajdonban lévő házban lakás, Hasonlóképpen évente egyszer minden gazda vacsorát adott a pásztornak vagy vacsorahelyet bizonyos mennyiségű élelemmel (szalonna, burgonya, tojás stb.) kellett megajándékoznia. A kötelező béren felül nagypénteken szokás szerint ajándékot is kaptak. Ez leginkább tojás, liszt, néha krumpli volt. Farsangkor (

farszengi

, kriwa sroda

) a pásztorok házról házra jártak jókívánságaikkal, amiért szalonnát kaptak. Húsvétkor (

Wielka Noc

) és pünkösdkor (Rusadla) a pásztorok az állatok kihajtását utánozták (járták a falut, trombitáltak, de az állatokat nem hajtották ki), s ezért minden házban ajándékot kaptak (lángost, süteményt stb.). Ez ugyan nem volt kötelező, mégis minden háznál kaptak ajándékot. A legeltetés májustól november végéig tartott, de az állatokat éjszakára mindig visszahajtották a faluba. Ha egyik évben valamilyen oknál fogva a falu nem fogadott fel pásztort, akkor a legeltetést maguk a gazdák végezték egymás után sorban (

paáli do szoru

), oly módon, hogy minden jószágra egy, s minden növendék állatra fél napot számítottak. A közös legelőhöz nem jutó jószágot egyénileg legeltették a mezsgyéken, mellékutakon, illetve az egyéni tulajdonban lévő legelőkön és az erdőkben. Az áttelepülés után a derenkiek némileg újjáalakították a legeltetés rendjét. Az új helyen minden gazda odaadta földjének egy darabját (kb. 25 %-ot) közös legelő kialakítására, ami tetszés szerinti számú szarvasmarha legeltetését tette lehetővé. A pásztorok bérezése annyiban változott, hogy kevesebbet fizettek természetben, de több pénzt kaptak. Pásztoroknak továbbra is a környező helységekből származó cigányokat fogadták fel. Itt is biztosítottak számukra lakást a község tulajdonában lévő házban. A szövetkezet létrejötte után a közös legelő annak tulajdonába ment át. A legeltetésért az istvánmajoriak évente és jószágonként 400 forin48