Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
szolgáló helyiségeket (kamrákat, ládákat, istállókat), megbeszélték a munka elvégzéséhez szükséges külső segítséget, amiért vagy pénzzel fizettek, vagy ledolgozták. A betakarítás előtt előkészítették a kévekötéshez a köteleket ( porwouzy ), az árpa összekötéséhez. A búzát és a zabot a mezőn kötötték össze az ún. dekáv al. Ha az időjárás hosszú ideig esős volt, akkor mindenféle gabona kévébe kötése a portán történt. Amint már említettük, a gabonát Derenk en kaszával vágták le. A kasza egyes részei a következők: penge ( porysko , kosisko ), nyél (rencka), a pengéhez erősített, hajlított drótból készült csapó , amit az alacsony gabona kaszálásakor a plaftt al, vászondarabbal láttak el. A kasza nyelének hosszúságát egyénileg állapították meg; általános alapelv volt, hogy a nyél a kaszáló álláig ért. Ma már csak néhányan emlékeznek arra, hogy az első világháboniig sarlóval arattak, noha a legidősebbek állítják, hogy emlékezetük szerint ők még sarlóval vágták a búzát. Amennyire ezt meg lehet állapítani, kezdetben fogazott, majd a későbbiekben sima ( slizgie ) élű sarlót használtak. A sarlót ugyanúgy élezték mint a kaszát. Abban az időben, amikor még nem használtak kaszát a sarlókat a helyi kovács készítette, később pedig a boltban vásárolták azokat. A betakarítás megkezdése előtt - amint azt egyöntetűen említik - az arató levetette fejfedőjét, és keresztet vetett. A búzát és a rozsot az álló gabonára (áciane ), a zabot és az árpát a tarlóra ( pokosaj ) vágták le. az első esetben az arató mögött közvetle31 nül haladt harmadoska , aki összeszedte a levágott gabonát, míg a másik esetben nem kellett annyira sietni a munkával. Ha pokosajmódra vágták le a gabonát, a levágott sorokat otthagyták száradni a tarlón, s csak ha már kiszáradt, kötötték kévébe. Ezt követően keresztbe ( krizuk ) hordták, 12 vagy 18 kéve került egy keresztbe. Az utolsó kévével, amit popn ak hívtak, betakarták a keresztet és úgy hagyták, amíg mindent be nem takarítottak. A kiadós esőzések miatt azonban a gazdáknak néha többször is szét kellett teríteniük a kereszteket, és meg kellett szárítani a gabonát. A kiszáradt kévéket aztán behordták hosszú, hegyi típusú szekéren ( sienny wouzach z drabinkok ) a portákra. Az aratás befejezésének az volt a jele, amikor egy marék levágott gabonát vittek be a házba. Ennek szal32 májából néhány gazda díszes lámpát készített. Az aratás befjezésekor áldomást ( oldomas ) tartottak, megkínálták az aratásban résztvevőket. Az Istvánmajorba való áttelepülés után egészen a tsz megalakulásáig továbbra is kaszával takarították be a gabonát, ami azt eredményezte - a 37
