Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
csen telihold és akkor semmi sem lesz. Akkor kell vetni, amikor telihold van; amikor a hold fogyatkozik, minden kisebb lett, az öregek mondták, ne vessünk, mert kevés lesz a búza; amikor növekszik a hold, minden növekszik, akkor kell vetni; de amikor telihold van, az a legjobb idő.) A vetés sikere nem kapcsolódott a hét valamielyik napjához, viszont vasárnap sohasem vetettek. Léteztek emellett olyan körülmények, amelyekből a vetés sikertelenségére lehetett következtetni. Rossz előjel volt, ha a vető a mezőre való mentében asszonnyal vagy macskával találkozott. A vetés a férfiak munkája volt, de ebben a munkában a felnőtt fiúk is gyakran segítettek. Az asszonyok csak akkor vetettek, ha a házban nem volt gazda. Derenken kizárólag kézzel egy lenvászon abroszból ( plafty , bruska ) vetettek. A vetést mindig a földterület hosszában végezték. Ritkán fordult elő, hogy ugyanazon a földterületen ketten is vetettek volna egyidejűleg: "Az egyik ment a vető mellett és látta, ami puszta maradt és bevetette." ( Jedyn isel kolo sioca i widziol co pustac, to posiol. ) Ugyanakkor általános volt a határnak a kitaposása, ami azt jelentette, hogy valaki a vető előtt járva kitaposta a határt, hogy a vető lássa, a föld meddig van már bevetve. A vetéshez szükséges vetőmag mennyiségét korco kban mérték, s ez a földterület nagyságától függött, amely földeket viszont e mértékegység után korco s földeknek nevezték: "A négy korcos földhöz négy korc , a két korcoshoz két korc kellett." ( Do ozterokorcowej roli iszli cztery korce, do dwukorcowej dwa korce. ) Ezekben az esetekben elsősorban a tapasztalatra hagyatkoztak, felbecsülve mennyi vetőmag szükséges az adott földterületre. Az volt az elfogadott alapelv, hogy a rosszabb minőségű talajhoz másfélszer annyi vetőmag kell, mint a legtermékenyebb termőföld esetében. Vetés után hosszában ( na zdtuz ) elboronálták a földet, s ezt a tevékenységet kétszer ismételték meg, hogy minél alaposabban betakarják a magvakat. A vetőmagvak kicserélésének szokását Derenkről Istvánmajorba is magukkal hozták. A csere lehetőségei itt is hasonlóak voltak, mint Derenken, egyaránt cseréltek a szomszédokkal, illetve a környező falvak lakosaival. Az ötvenes években még egy lehetőség alakult ki: elkezdték vásárolni az állam által felkínált vetőmagot. A vetőmag cseréjének helyességét csak megerősítette a derenkiek számára az a tény, hogy a tsz is alkal34
