Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)

vüli munkavállalást. Elképzelhető, hogy a derenki lakosság szamának a 19. század második felétől megfigyelhető folyamatos csökkenése kapcsolatban állt a legszegényebb rétegek elvándorlásával (még Amerikába is), akik helyben nem tudták biztosítani megélhetésüket. Természetesen - és ez teljes egészében érthető - az adatközlők emlékezetében leginkább azok az események maradtak meg, amelyeknek személyesen is tanúi voltak. Ezek közé tartozik az áttelepítés, az az esemény, amely meghatározó szerepet töltött be a lengyel telepesek utódainak életében. A derenkiek áttelepítésének az adatközlők szerint a következő a története. A két háború közötti időben Andrássy gróf eladta az államnak a Derenk környéki erdőket, ahol a kormány vadaskertet hozott létre, és ide hívta meg a külföldi vendégeket vadászni. A falu a vadaskert szélén nem létezhetett tovább, mivel - nem beszélve most azokról a károkról, amit a vadak okoztak a vetésben - a derenkiek tömegesen folytattak orwadászatot, megszerezve a vendégeknek szánt trófeákat, ami állandó és gyakran véres összeütközésekhez vezetett az őrökkel, úgy tűnik, hogy a kormány egy bizonyos ideig nem tudta, miképpen oldja meg ezt a problémát, s csak a konfliktusok növekedése bírta rá a határozott cselekvésre. A lakosság tényleges áttelepítéséhez azonban csak 1941-ben, azaz már a háború idején fogtak hozzá. A derenkieknek új letelepedési helyeket ajánlottak; minden gazda megnézhette a neki ajánlott földterületet, s ezt követően dönthetett, hogy elfogadja vagy más helyet keres magának. A derenki házakat táborba összegyűjtött zsidó rabok bontották le. Nem minden derenki nyugodott bele a kitelepítésbe, néhány családot erővel kellett eltávolítani. Megtörtént, hogy a katonaságtól szabadságra hazatérő családtag nem találta meg családját Derenken; máshol kellett megkeresni őket. Annak ellenére, hogy az áttelepülési akciót rendőri segítséggel végezték, az 1943 végéig, sőt néhány egyedi esetben egészen 1944-ig is elhúzódott. Az áttelepültek új helyükön nagyobb darab földhöz jutottak, külön házhelyet, s további földterület vásárlásához kedvezményes kölcsönt kaptak. Istvánmajor, amely régebben egyéni tulajdon volt, majd az állam megvásárolta egy zsidó földbirtokos családtól, teljes egészében az áttelepültek részére lett bocsátva. A majorság területét egyenlő nagyságú földdarabokra osztották fel és az egyes családok sorsolással osztottak el a porták helyét. Ha a közeli családtagok egymástól nagyon távoli számokat húztak ki, akkor rendszerint elcserélték a földeket egymás között. A derenkiek számára az új helyen töltött első évek rendkívül nehezek voltak. A férfiak többsége a fronton volt, a földek 19