Wolf Mária: Árpád-kori eredetű települések Abaúj vármegye déli részén (Borsodi Kismonográfiák 30. Miskolc, 1989)

szerepel. Valószínűnek látszik, hogy az adott időben encsiek és devecse­riek, illetve később csak devecseriek művelték területét, ezért sorolták fel a dézsmálok ezekkel együtt Kelecsény pusztát. Ezt határának fek­vése is valószínűvé teszi. Tisztázatlannak látszik a torony hely kérdése. Az 1294-es említésből nem derül ki világosan, hogy itt valóban állt-e to­rony, vagy csak építeni szándékoztak ide, ezért határolták el ilyen ponto­san területét, vagy egyszerűen csak ez a hely látszott alkalmasnak torony építésére. A település ugyanis, mint már említettük, egy kisebb dombon állt, amelyet ma is vizenyős, mocsaras terület vesz körül. A falut a XIII. században, amikor a toronyhelyet is említik, kisnemesek birtokolják, akikről feltehető, hogy ha meg is volt a torony építéséhez szükséges kirá­lyi engedélyük és alkalmas helyük, anyagi erejükből nem futotta egy ek­kora vállalkozás véghezvitelére. Az is elképzelhető, hogy egy a kőto­ronynál egyszerűbb és olcsóbb fatornyot építettek. 110 Sajnos, a torony a későbbiek folyamán egyáltalán nem szerepel a forrásokban, és nem vo­natkoztathatjuk erre Pesthy, sem a helybéliek adatait a kőépület nyomai­ról, mivel ezek lehettek egy későbbi épület maradványai is. A hitelesítő ásatás során pedig semmi kőépületre utaló nyomot nem találtunk. A terepbejárás alkalmával talált leletanyag a XII-XIV. század­ból való, különösen érdekes egy félkör formájú öntőminta töredéke (14. képi.). Kéme] A lelőhely az Alsózsolcáról Sajólád felé vezető út bal oldalán, a „Sa­jólád" táblától ÉK-re kb. 1500 m-re, a Miskolc-Szerencs vasútvonal felé kezdődik. Nagy kiterjedésű, kb. 500x200 m területű. Több nagyobb fe­kete foltot valószínűleg házak nyomait figyeltük meg itt (15. kép). A lelő­hely gazdag, Árpád- és késő középkori leletanyagot, valamint sok patics­töredéket találunk. Ezek alapján rövid hitelesítő ásatást végeztünk a te­rületen. Mivel a vizsgált településeink közül Kemej az egyik leghosszabb életű, reméltük, hogy az ásatás során sikerült a település valamely kor­szakához tartozó objektumot feltárnunk. A lelőhely különböző pontjain i 110. Füg«//£., 1975.68. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom