Wolf Mária: Árpád-kori eredetű települések Abaúj vármegye déli részén (Borsodi Kismonográfiák 30. Miskolc, 1989)

Garadna: 1259-ben említik először, mint abaúji várbirtokot. 533 Ga­radna-Kastély-szug: 1959-60-ban rövid leletmentő-hitelesítő ásatást vé­geztek itt, amelynek során többek között kora Árpád-kori településnyo­mokat is találtak. 534 Gibárt: 1290-ben említik először, ekkor területén megosztoznak a Berzevicziek elődei. 535 Golop: 1258-ban említik először, ekkor egyik része abaúji várföld, a másik lakatlan. 536 Gönc: A királynéi német telepesfaluk egyike. 1219-ben említik elő­ször. 537 Határában 1290 körül, az Aba nembéli Amadé nádor építtetett egy eredetileg ellipszis alakú várat, amelynek fő erőssége a négyzetes öregtorony volt. 538 Gönc-Oroszcerkó: szórványos késő középkori cserép­töredéket találtak. 539 Halma]: 1243-ban említik először, az idevaló nemesek birtoka­ként. 540 Héce (ma Hejce): 1261-ben említik először, az egri püspök birtoka volt. 541 Két körte alakú honfoglalás kori kengyel került innen a Magyar Nemzeti Múzeumba. A leletek sírból származnak. 542 Egy arany és 3 ezüstérem került az itt talált éremleletből a Magyar Nemzeti Múzeum­ba. 543 Középkori buzogány került innen a Herman Ottó Múzeum gyűjte­ményébe. 544 Homrogd: 1256-ban említik először, mint az idevaló nemesek birto­L-át S45 Kai. 533. Györffy Gy., 1963. 85. 534. HOM Itsz.: 60.10. 1-358., FA XII. (1960) 145-173. 535. MOL Dl. 68764., vö. Györffy Gy., 1963. 87. 536. MOL Dl. 467, W. VII. 480-481., vö. Györffy Gy., 1963. 88. 537. Váradi Regestrum 5. §. (234.), vö. Györffy Gy., 1963. 88. 538. Genthon II. 108. 539. HOM Régészeti Adattára 1548-81. 540. Dl. 198, W. VI. 547., vö. Györffy Gy., 1963. 91. 541. Reg. Arp. 2123., vö. Györffy Gy., 1963. 91. 542. Arch. Ért. 18. (1898.) 277-279., Régészeti Tan. II. 39. HOMÉvk. IX. (1970) 88. 543. Arch. Ért. 13. (1879.) 408. 544. HOM ltsz.: 65.43.2. 545. F. VII/5. 319., vö. Györffy Gy., 1963. 91-92. 150

Next

/
Oldalképek
Tartalom