Wolf Mária: Árpád-kori eredetű települések Abaúj vármegye déli részén (Borsodi Kismonográfiák 30. Miskolc, 1989)

1326-ban Karachond és 1335-ben Karachund alakban. 453 Többé nem em­lítik. Kércs: Lásd Horváti Kökényes: Egyszer szerepel az írásos forrásokban, 1307-ben Kuke­nis területén már állt a Szt. Fülöp és János apostolok tiszteletére emelt pálos kolostor. 454 Györffy György úgy véli, hogy ennek a kolostornak az emlékét őrzi Regéc határában, körülbelül 1 km-re K-re, a Háromhutára vezető út jobb oldalán található Barát Láz helynév. A terület jó ideje fü­ves rét, amelyen már nem látszanak a kolostor romjai, de még csak az arra utaló terepegyenetlenségek sem. A kolostor szájhagyomány útján rögzült helyét, a Barát Láz nevű határrészt tudták csak azonosítani a Bor­sod-Abaúj-Zemplén megye régészetileg védendő területeit összeíró jegyzék készítői is. 455 A Documenta Artis Paulinorum összeállítói szerint azonban ennek a kolostornak ma is látszanak a romjai, Erdőhorváti hatá­rában, Regéc várától 4 km-re K-re. 456 Ismerve a pálos kolostorok települési szokásait, nevezetesen, hogy általában a lakott területtől távol, erdőkbe építették kolostoraikat, való­színűnek látszik, hogy Kökényes soha sem volt önálló falutelepülés, in­kább talán Regéc határának egy része lehetett. Ezt látszik igazolni a hely­név eredete is és az is, hogy a továbbiakban a kolostort mint regéci kolos­tort említik. Mocsfölde: 1307-ben Német Tamás birtoka, Gyárfásfölde és Apáti szomszédosa. 457 Őzd: 1262-ben István ifjabb király a forrói uradalommal együtt Chete fia Aladár királynéi tárnokmesternek adja, mint faluhelyet, de ké­sőbb elvette tőle ezt. 1273-ban IV. László visszaadja Aladárnak. 458 Helye ismeretlen, többé nem szerepel. Pocsim: Lásd Pocsaj 453. MOL Dl. 47853., vö. Györffy Gy., 1963. 102. 454. MOL Dl. 40303., F. VIII/7. 368., vö. Györffy Gy., 1963. 115. 455. HOM Régészeti Adattára 318-68. 456. Doc. Art. P. 2. köt. 309-310. 457. A. I. 131., vö. Györffy Gy., 1963. 120. 458. MOL Dl. 824. W. VIII. 34. IX. 10., vö. Györffy Gy., 1963. 126. 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom