Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)
III. A KISBABA ES ANYJA 1. Az állapotos asszony 1 A terhesség megnevezése Mezőkövesden többféle: általános az úgy van, a viselős, a várandós, az állapotos, boldogállapotos kifejezés, de mondták azt is, hogy zsákban van. Más paraszti közösségekhez hasonlóan Mezőkövesden sem volt szokás a lányokat felvilágosítani a szerelmi életről, a fogamzásról, a terhességről, anyja nem is készítette fel tudatosan az asszonyéletre és anyaszerepre. A lányok, fiatalasszonyok idevonatkozó ismereteiket tehát elsősorban saját tapasztalatuk alapján, valamint a környezetükben látottak-hallottakból szerezték. A racionális ismeretek hiánya mellett azt is figyelembe kell venni, hogy a korán férjhez adott lányok gyakran még biológiai és pszichológiai értelemben sem voltak érettek a házaséletre és az anyaságra. A fiatal menyecske így aztán az első terhességet szorongással várta, és nem is rögtön vette észre. Ha rosszul érezte magát, hányingere volt, kezdetben nem tudta az okát, gyomorrontással, fáradtsággal magyarázta állapotát. Ha elhagyta a baja, akkor is csak jóval később tudatosodott benne megváltozott állapota, melyet először - gyakran szégyenkezve - az anyjának mondott el. Az állapotos asszony élete, munkája a matyóságnál szinte semmit nem változott, semmiben nem kímélték, és ő sem kímélte magát. A gazdasági tényezők és a közösség elvárásai határozták meg mindennapi életét: „A dolgot el kellett végezni!" Sőt úgy vélték, hogy az az asszony szereti igazán a gyermekét, aki megszenvedett érte. Az anya terhessége utolsó percéig teljes értékű munkát végzett, sok állapotos asszony még summásnak is elment, terhességét eltitkolva. Nem egy gyermek a határban, munka közben született meg. Vannak azonban olyan babonás szokások, hagyományos ismeretek, melyek alapján mégis tekintettel volt a környezete az asszony megváltozott állapotára, a születendő gyermekre. A néphit szerint 26