Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

alkotott nézetek átértékelésére, teljessé tételére. A Zempléni-hegység és a Párád környéki üveghuták múltjának és termékeinek minden területen történő megismerése már sejtetni engedte azt, hogy az évszázadok során a kis erdei üveghuták paraszti igényeket is kielégítő termékeinek népművészeti jelentősége is van. TAKÁCS Béla zempléni és parádi üveghuták történetét bemutató feldolgozása inspirálóan hatott újabb és újabb üvegkészítő központok múltjának megismerésére. ÉRI István 1966-ban tárgyalta a bakonyi üveghuták történetét, s így a VAJKAI Aurél által korábban bemutatott csodálatos szépségű somhegyi üvegek gyártási menetét is megismerhettük. Az 1970-es évek végén kirajzolódott a Bükk hegység elsősorban paraszti használatra termelő kis üzemeinek története, majd az 1980-as évek elején a jelentős nógrádi üveggyártó központok múltja. Egy csapásra bebizonyosodott, hogy ÉszakMagyarországon egy láncszerűen elhelyezkedő, összefüggő, paraszti igényeket kielégíteni kívánó, ugyanakkor sajátos művészeti értékeket megtestesítő termékelőállítási rendszer létezett. Az észak-magyarországi üveghuták láncolatához hasonló hálózat létezett a mai országhatárunktól északra lévő területeken, Erdélyben és a Dunántúlon is. A dunántúli üveggyártó központok hálózata Horvátországig, Szlavóniáig terjedt. A Dráva és a Száva völgyében Eszéktől délnyugatra működtek Ivanopolje, Pakrác és Breznic híres üveghutái. Sajnos, e központok tevékenységéről igen szűkösek az ismereteink. A legújabb kutatások főként két dunántúli területet érintettek. LEHMAN Antal Somogy megyében lévő szentlukai üveghutáról írott dolgozata és MOLNÁR László zalai üveghutákról készített tanulmányai tovább erősítették azt a feltételezést, hogy a kis uradalmi üveghuták főként a parasztság és a mezővárosi polgárság igényeit kielégítve teremtették meg hosszabb-rövidebb időre létezésük alapját. A szétszórtan folyó kutatások betetőzését jelentette Erdélyben BUNTA Magda és KATONA Imre az Erdélyi üvegművesség története a századfordulóig c. monográfiája, amely a magyar népművészet egyik kincsesbányájának számító vidékünk üvegtárgyait veszi számba minden területre kiterjedően. Az 1960-as évektől napjainkig készült tanulmányok és monográfiák adatainak ismeretében, a különböző gyűjteményekben szereplő tárgyak sugallatára joggal követelhető az üvegművészet népművészeti vonatkozású kérdéseinek áttekintése, újrafogalmazása, a népi használatú üvegtár8