Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

Ián illegálisan (hiszen mindig kell számolnunk az üveghuták szomszédságá­ban levő falvak „könnyebb" üvegszerzési lehetőségével) vásárolhatták üveg­edényeiket azok a miskolci polgárok is, akik hagyatéki leltárában 1735-ben és 1753-ban egy-egy üvegbutéliát találtak a pincében összeírt javak között. Eb­ben az időszakban a Miskolc környéki kolostorokban, nemesi lakóházakban is alig volt üveg, pedig a közelben üveghuta termelt. Úgy látszik, hogy csak ura­dalmi szükségletre. A sajóládi és a diósgyőri pálosok épületeiben a rendek fel­oszlatásakor, 1786-ban csupán csak néhány kicsiny illatszeres üveg volt. 1780-1790-től szaporodnak meg a különböző „testamentumi végzésiek­ben az utalások a paraszti használatban levő üvegekre. Ettől az időszaktól nem ritkák az olyan kimutatások, amelyekben 15-20 üvegféleséget sorolnak fel. Ezek főként poharakra, ecetes- és befőttesüvegekre, sótartókra, korsókra és különböző butykosokra utaló adatok. A bükki üveghuták szomszédságában, Miskolcon 1801-ben 43 darab üveg szerepel egy hagyatéki leltárban. 13 pohár, 21 közönséges palacküveg, „5 meczet Butelia, 3 talpas kispohár" és egy sótar­tó. Ugyanebben az időszakban egy kisebb településen, de szintén a bükki hu­tákhoz közel, Csabán egy jobbágy háztartásban 22 darab üveg volt. „Butella 2, etzetes üveg butelka 7, 2 metszett, 2 dupla finsa, 2 simpla finsa, 1 simpla talpas, 4 jecges és 1 füles pohár, 1 kis talpas pálenkás pohár". A felső-magyar­országi területekhez hasonlóan az Alföld mezővárosaiban és jobbágy telepü­lésein is ekkortájt terjedt el az üvegedények használata. Nagykőrösön, Gál Gergely armalista javai között 1843-ban 10 darab üvegedényt találtak. Gál Gergely Nagykőrös módosabb polgárai közé tartozott. Lakóháza, 4 kaszás rétje, 2 paszta szőlője és 2-3 véka alá való „kukoricaveteményes kertje", vala­mint 8 62/64 jugerumos zálogos földje volt. Edényeinek számbavétele más magyarországi példákhoz hasonlóan azt bizonyítja, hogy az üvegből készült háztartási eszközök száma igen jelentéktelen volt a cserépedényekhez képest. A lakóházban és a hozzá tartozó melléképületekben összesen 100 darab cse­répedény volt, mellettük az üvegből készült felszerelési tárgyak száma mind­össze csak 10. Ezek között: 3 darab almáriumban levő iccés palack, 1 darab meszelyes pohár, 3 darab verdungos pohár, s a szobában 3 darab porciós butel­la. Cegléden Kapu Pál nemesember tulajdonában 4 darab apró üveg, 4 darab kisebb-nagyobb üveg, 5 darab savanyúvizes üveg volt. Kapu Pál vagyoni hely­43

Next

/
Oldalképek
Tartalom