Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

térhódításának. Apor Péter állítása szerint Erdély nemesei szinte viszolyogtak az üveg használatától, egy időben még az ónedényektől is. Erősen ragaszkodtak a fából és a cserépből készült edényekhez, evő- és ivóeszközökhöz. Ennek illusztrálására két igen érdekes esetet mesél el művében Apor Péter: „Bethlen Gergely bezzeg ő sem iszik vala kristályból, ő is az több között egyszer vendégséget csinál vala; adj uramnak egy kristály bort, hanem; Sándor, Gergely, essekura, uramnak adj egy darab bort. Azt vagy fazékban, vagy kucában adták be, mikor ivott, erősen ivott, s Mikes Mihály akkor vonogatja magát az italtól, mond Bethlen Gergely: Uram, kelmed talán kerestályra vágy. Akkor kereskedni kezd a zsebiben, kiveszen egy kopott erszényt, nem ért volna két polturát, kiveszen egy sustákot, avagy négy polturát, s adja az inasának, mondván: eredj öcsém, hozz kerestályt őkelminek, mert őkelme kerestályra vágy. így csúfolá meg az kristállyá innya vágyókat." Ismét Apor Péter írja: „Az óntángyér igen ritka volt, mind inkább fatángyérból ettek. Emlékezem rá, hogy mikor óntángyér igencsak jó formában bejöve, amaz nagy szent ember és nagy úr, Haller János kicsiny f atángyérokat csináltatott, s az óntángyérnak az közepibe tette, s úgy fatángyérból ett." Apor élvezetes leírásának csak részben volt valóságalapja. Hiszen Apor visszaemlékezéseiben visszasírta a múltat, s nagyon helytelenítette, hogy az arisztokrácia, a nemesség egyre jobban átvette a nemzetközi udvari-nemesi életstílust. Valószínűbb, hogy a nemesség és egyáltalán az erdélyi népesség különböző rétegeinek „konzervativizmusa" részint gazdasági, anyagi okokra vezethető vissza. Egyrészt az üvegből készült portékák magas ára, másrészt pedig az eladásra szánt üvegtárgyak korlátozott száma ad magyarázatot arra, hogy csak nehezen válhattak a háztartások megszokott tárgyaivá. Az erdélyi üveghuták a XVII. században elsősorban a fejedelmi, illetve főúri háztartások igényeit elégítették ki. A hutaalapítók saját háztartásukat látták el üveggel. A hutaalapítókat nem nagyon érdekelte az üzlet, alantas dolognak is tartották a kereskedést. Inkább elajándékozták az üvegtárgyakat, vagy az öblösüveg-készítéssel szemben az ablaküveg gyártását szorgalmazták, amely egyrészt az udvarházak, templomok ablakainak üvegezésére kellett, másrészt pedig egyes esetekben - ha már végképpen pénzbevételre volt szükség - a városok kereskedőinek felajánlották őket. Úgy tűnik, hogy gyakrabban értékesítették a hutaalapítók 36