Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

13. kép: Vetők 1964. Kat: 121. latában sikerült visszaadnia a nyári meleget, a földművesek természetes moz­dulatait. Ficzere sajátos formanyelvének kialakításához ezeken a konstruktí­van szerkesztett képeken keresztül jutott el. Talán az Anyám 1962. az a műve, ahol az egyéni kifejezési mód és a tipi­zálás — együtt új minőség megjelenését ígéri (23.sz. kép). Az idős emberek jel­legzetes tartásával ül az ablak előtt az édesanya, akinek arcából alig látni vala­mit. Bóbiskoló fejét pontosan „regulázott" kendő fedi, mely alól az arcnak csupán néhány részlete tűnik elő. Ezúttal nem is célja a művésznek a portré­szerű fel ismerhetőség. A mamát, aki lehetne mindannyiunk idős szüléje a fe­ketébe hajió ultramarinok variációjával jeleníti meg. Az idős asszony kezét ölében pihenteti, s belső csendességét nem zavarja meg az ablakon kívül rekedt erős fény. Az élet két külön szférában zajlik a képen, amit már nem annyira a vonalak tiszta mezsgyéje oszt fel, hanem a tömegek kontrasztos megjelenítése. A külső fény ezüstös fehére megáll az üveg síkjánál, hogy ne bántsa az elgon­dol kodót emlékeinek felidézésében. Az ellentétre építettség Ficzere grafikai hajlamára utal, — s valóban az Anyám c. festményét rézkarcra is átvitte, mint ezidőtájt szinte valamennyi kompozícióját. Előszeretettel dolgozta fel témáit minden, szánfára lehetséges eszközzel, s éppen ez segítette át a rajzos konstruktív szemléletből egy síkgeo­metrikus kifejezési formához. 54 A monotypiának egy sajátos eljárását dolgozta ki: a kész kompozícióra üveglapot fektetett, s az adott minta alapján a kellő helyen a kívánt színnel 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom