Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

A Vasutasok Intellektuális és Művészeti Nemzetközi Szövetsége,a FISAIC védnöksége alatt, a tizenöt országot felvonultató, rangos bécsi kiállításon Ficzere a Képzőművészeti Akadémia rektorának kitüntetését nyerte el, majd 1960-ban a Műcsarnok adott helyet az évente megrendezésre kerülő nemzetközi seregszemlének, s a Pór Bertalan vezette zsűri Ficzere Lászlót tüntette ki az aranyéremmel. A díjazott mű a posztimpresszionista felfogású Tanbányában volt (8.sz. kép). A mezítelen felsőtestű fiatal férfiak az aládúcolás munkálatát végzik. Izmaik megfeszülnek, s Atlaszként tartják a fölöttük húzódó föld tömegét. Pátosznak nincs már nyoma, minden ami a képre kerül lényeges és szükségszerű. A vájat szűkös terét szinte szétfeszítő kompozíció az ember küzdelmét érzékelteti a természettel. A témát több variációban is megfestette, s a sorsközösséget vállaló bányászok élete mindvégig foglalkoztatta. Később nagyméretű táblaképben, rézkarcsorozatban is feldolgozta a bányászok hősies helytállását. Ficzere művei a vasutas szakszervezet révén eljutottak Európa nagyvárosaiba. Szófiába, Prágába, Münchenbe és 1962-ben Helsinkibe, ahol ismét aranyérmet kapott — most már egy konstruktív képére: a Learatott táj-ra (26.sz. kép). A kép teret érzékeltető geometrikus megjelenítés a rend, a kendőzetlenség iránti vágy kifejezője. Művén szinte véglegesen visszaszorul az atmoszféra, s a tömegek összefüggése a látványt egyszerűsíteni kényszeríti. Helsinkiben már egy általa kiművelt sajátos nyelven megszólaló művészként szerepelt. Már semmi sem akadályozta festői kiteljesülését. Volt ereje ahhoz, hogy kiharcolja a Művésztelep Derkovits utcára néző — ma már lebontott régi épületében — egy valódi műtermet. S hogy ezután már teljes odaadással rajongva szeretett hivatásának élhessen. (A MÁV-nál tényleges szolgálati ideje letelt, s nyugdíjba vonult.) Önmagát nem kímélve dolgozott immár kéthelyütt:a konyhájából kialakított otthoni műtermében, a Szabadság téren és a Művésztelepen. A magáratalálását nemcsak a körülmények előnyös változásai segítették, hanem az, hogy felfedezte az önmaga számára a teoretikus művészelődöt Dési Huber István személyében. Dési Huber István összegyűjtött írásait, amelyek ekkor jelentek meg könyv alakban — Ficzere gyakran elmélyülten olvasta, és állíthatjuk, hogy ez nagyon segítette őt a művészeti világképének tudatossá válásában. Ficzere addigi elképzeléseit látta igazolva Dési Huber írásaiban, hiszen szerinte is a polgári művészet eredményeit nem szabad kiiktatni a jelen alkotásaiból, s hangsúlyozta a hagyományok szerepét. Dési Huber nyomán sikerült eligazodnia a stílusfejlődés és társadalmi indítékai között, hozzásegítette a világ megértéséhez, megváltoztatásának szükségéhez a művészi alkotás ereje által. A társadalmi erők hatását is általa tudta a művészetben oly következetesen szemlélni. Dési Huber eszmeisége kételyeit eloszlatta és öntudatát erősítette, felismerte a lényeget kiemelő művészi formanyelv fontosságát. A cézanne-i jelenség mögötti valóság keresése a kompozícióban, — valószínűleg a 25