Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

vívódásának eredményeként is ide, erre a felismerésre jutott. Még egy-egy pályázatra a felszabadulás hittel teli megnyilvánulásaként az új népünnepélyt, a tavaszi felvonulásokat festi, de inkább a dologteli napok, a közösen végzett munka, az együttélés, az azonos gondolkodás, a generációk egymásbakapcsolódása foglalkoztatja ezután. Igy 1958-ban egy többfigurás, de viszonylag kisméretű festményen dolgozott, Készülődés május 1-re címmel. Nagy gesztusokkal megelevenítő serény munkálkodás zajlik a képen. Témája: a címeres magyar zászló elkészítése. A képpel párhuzamosan, hosszanti irányban elhelyezett asztal körül történik minden, emlékeztetve a Munkácsy képek kompozíciójára. A kisméretű (40x60 cm-es) kép a színvázlat frisseségével tükrözi a szabad május elsejék örömteli hangulatát, lelkes készülődését. (A művésztől megvásárolta ezt a képeta Herman Ottó Múzeum, — s így az állami vásárlásokon túl, most először közgyűjteménybe is bekerült festménye.) Az újjászületés virágos ünnepeinek színes kavalkádja máskor is foglalkoztatta, mint az 1960-ban megfestett kétfigurás Felvonulókon (7.sz. kép). A szimmetrikusan elrendezett, egymásnak szembeforduló emberpár nagy zászlókkal várakozik. A teret, a formát szépen visszaadó kép a rögtönzés könnyedségét viseli magán, s a szürkés világból harsogva tűnnek elő az élénk színű lobogók, hogy kibontva annál természetesebben épüljenek bele a kép színvilágába. A szín impresszionisztikus értelmezésének gyakorlata tudatosan foglalkoztatta Ficzerét. Az Ablaktisztítás ellenfényes világán, vagy a Varrónő című képein érződik már korábban is ez, de a nagyméretű ipari tájai is ilyen indíttatásúak ; a Miskolci fűtőház szénszerelője, a Rendezőpályaudvar. Hasonló lehetett a Városi Tanács megbízására festett, ma lappangó képe a Reggel a Selyemréten. Ez utóbbiak együttesére kapta meg az V. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállításon, 1958-ban az Ózdi Kohászati Művek nagydíját Tóth Imrével megosztva. Végre megtört a jég körülötte, s olyan elismerésben részesült, ami a hivatásos művészekkel egyenrangúnak ismerte el! Embernek szerény és reális Ficzere művésznek ugyanúgy önérzettel, bizonyítanivágyással s magabiztossággal volt teli, mint valamennyi alkotótársa. Elhivatottság-tudata hallatlan energiát adott számára. A még mindig mozdonyfelvigyázóként dolgozó ember már az országos kiállításokon rendszeresen szereplő művész 1960-tól Képzőművészeti Alap tagja lett, de SZOT-díjáig festésre szűkös otthonában volt kénytelen dolgozni. Ezek a mindennapi gondok csak órákra tudták megtorpantani lendületét, alkotói hevületét nem kezdték ki. Képei rendületlenül születtek. Az 1958-1962 közötti évek a nagy szélsőségekkel teli, türelmetlen megvalósulniakarás esztendei. Egyszer vérbeli impresszionista módján portretiroz, máskor konstruktív felfogású ipari tájképeket fest (Sajópart 24.sz. kép), s már vannak jelei a síkgeometrikus, szimmetrikus elrendezésű, mondandójához leginkább sajátos kifejezésmód megtalálásának is. Igy jellemzi Ficzerét a Miskolci 23