Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

detibb egyéniségének." Képességeit igazában érvényesíteni sohasem tudta, pedig sokféle téren próbálkozott, sok pillanatnyi sikere volt, sokat vártak tőle mások is, maga is. Vállalkozásokban nem volt elég szerencsé­je, hiányzott belőle a kitartás, a kíméletlen erős akarat és sokkal több volt benne a bohém vonás..." 28 A jelentősebb nyugat-európai fővárosok legnagyobb lapjai is hírt adtak Szemere Attila haláláról, illetőleg méltatták nem mindennapi élet­útját. Végezetül álljon itt az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő, magyar nyelvű újság, a Magyar Napilap - Hungáriám Daily News ­augusztus 19-én megjelent híradása és méltatásából néhány sor: „Sze­mere Bertalan negyvennyolcas miniszternek fia, Attila volt országgyűlési képviselő, hirtelen elhunyt. Budapest, július 24." A méltatásból a legfon­tosabb sorok: „Előbb szépirodalmi és társadalmi cikkeket írt s csak ké­sőbb, nagy világútja után adta magát a politikára... Utóbb vállalkozások­kal próbálkozott, de semmiféle vállalatban nem volt szerencséje. Nyom­dát alapított majd eladta, kőszénbányát igazgatott, majd elhagyta, Ame­rikában is egy vállalkozással próbálkozott meg, de ott is szerencse nélkül. A politikában se volt szerencsés. Egy alkalommal volt mandátuma, de másodszor nem sikerült a parlamentbe jutnia." 29 A Szemere családról 1910-ben kiadott nagy albumában Zarándi A. Gáspár már csupán „bohém honatyának és írónak" említi. 30 Úgy vélem, hogy ellentmondá­sos tevékenysége megérdemli és várja a tárgyilagos értékelést. Jegyzetek 1 Magyar Irodalmi Lexikon, III. Pb., 1965. 185. 2 Pesti Napló, 1905. július 23. 3 V. ö.: Vasárnapi Újság, LII. 1905. 31. sz. 491. 4 Pesti Napló, IV. 1899. 109. sz. 1-3. 5 HOM HTD. 73.503.35. 6 Vasárnapi Újság, LII. 1905. 31. sz. 491. 7 HOM HTD. 73.503.42. 8 Magyar Irodalmi Lexikon, III. 185. 9 HOM HTD. 73.503. 10 HOM HTD. 73.503.38. 11 HOM HTD. 73.503. 12 Pesti Napló, 1905. 201. sz. július 23.; Vasárnapi Újság, LII. 1905. 31. sz. 491. 13 Pesti Hírlap, 1905. július 23. 14 Pesti Napló, 1905. júl. 23. 201. sz. 15 Budapesti Hírlap, 1905. júl. 23. 201. sz.; Vasárnapi Újság, LII. 1905. 492. 1. 16 HOM HTD. 73.503.23. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom