Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

minthogy Magyarország és Ausztria gazdasági, pénzügyi és forgalmi érdekei sokban ellentétesek, Magyarország pedig mostani közösügyi helyzetében a gyöngébb fél, pénzügyünknek a magunk érdekében való független intézése lehetetlen. Emlékezzenek vissza tisztelt polgártársaim arra, hogy a midőn a bankkérdés évekkel ezelőtt lüktetett s világosan ki volt mutatva, hogy Magyarországnak egy önálló nemzeti bankra való joga kétségbe nem vonható, Magyarország akkori miniszterelnöke kénytelen volt a törvényhozásnak jelenteni, hogy a jog kétségbevonhatatlan; de neki nem sikerült ő felségének személyes aggodalmait eloszlatni - tehát el kell tekinteni a jogtól! Elég! És a gazdasági helyzet? Ennek egész sivársága ki van fejezve a legveszedelmesebb áramlatoknak folyton való erősködésében. Felső Magyarországnak legjobb, legmunkásabb elemei is vándorbotot ragadnak s kivándorolnak Amerikába. Az ok kézzel fogható: az ott egykoron virágzott kis és középipart, mely e tájaknak leginkább megfelelt, megölte a közös vámterület, mely kiszolgáltatta az osztrák iparnak, így nem keletkezhetett az a csere sem, a melynek felföld és alföld között fenn kellene állania ipar és mezőgazdaság között; ez kényszerítse a vándorbotot Szepes', Sáros, Zemplén népének kezébe. És evvel az áramlattal párjasan mind merészebben emeli föl fejét az ország ú.n. „eleségtárában" az Alföldön a szoczializmusnak az a formája, mely nyíltan megtagadja a hazát. Kenyeret kér a népnek egy része ott, a hol a közszólás szerint saját zsírjában kellene fuldokolnia. Az ok nagyon egyszerű és világos. A népesség fejlődésével nem halad arányban a földművelés intenzitása, a sínylődő ipar és mezőgazdaság között nincsen helyes anyagcsere; a gazdaság iránya ma is a nagybirtok, a középkori hitbizomány, a koronauradalom, állami és kincstári birtok, a gazdasági proletárság legbiztosabb tenyésztőintézetei. Ahelyett, hogy helyes ipari politikával megmarasztották volna Felsőmagyarország népét, a helyett hogy okos, tudatos telepítéssel önálló gazdát teremtettek volna az Alföld jóravaló napszámosnépéből: világgá eresztik az egyiket, a zsandár golyójára bízzák a másikat. De azt az iparfejlesztést, azt az egészséges cserét lehetetlen közös vámterületeken életrekelteni. Itt is az 1867 ben teremtett közjogi helyzet áll utunkban. És most áttérek azu. n. nemzetiségi kérdésre, a melyre nézve teljesen megvagyok állapodva mert lelkiismeretesen azon voltam, hogy tiszta képet nyerjek róla. Éveken át küzdöttem egykoron az Ó-szász áramlattal úgy az akkoron keletkező dáko-romanizmussal is Erdélyben s csak az imént tájékozódtam a pánszlávok ügyében. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az úgynevezett nemzetiségi kérdést, mely a magyar állam fenségének, sokszorosan a gazdasági helyzetnek kérdése is, csupán és egyedül a teljesen független Magyarország oldhatja meg saját javára és igazság szerint. Csak a független Magyarország bírhat avval a főnséggel és erővel, mely tiszteletet kelt és parancsol, csupán ez teremtheti meg a széthúzó elemek összesimulását, majdan egybeforradását az önálló állami lét helyes szervezése révén. A míg bizonyos elemek a király mellőzésével a császárt keresik, Budapest helyett Bécsbe járnak, addig nem szűnt meg lehetősége sőt létezése annak a hagyományos politikának sem, mely a nemzetiségeket Magyarországgal szemben úgy tartotta, mint a számító játékos a tromfot. Én a radikális szert, hazám függetlenségét követelem. Elérkeztem immár odáig, hogy a pártokról nyilatkozzam, teszem pedig avval az őszinteséggel, a melyet magamra nézve a közélet terén is kötelezőnek tartottam mindenkor. Mint határozott ellenese az 1867 diki kiegyezésnek és határozott ellenese vagyok min30