Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

szöveg alatt japán jelű szöveg, valószínűleg ugyanezt jelzi. Az első néhány oldalon francia-japán kifejezések jegyzéke, majd a japán ábécé. A könyv első harmada után magyar nyelvű tudnivalókat közöl a japán állami és közéletről, összesen 100 szakaszban 40 oldalon. A végén a következő bejegyzés olvasható: „Ez emlékiratot utódaimra hagyom." A könyv utolsó egyharmada üres lapokat tartalmaz.

5 Utazása során muzeális értékű népművészeti, főként iparművészeti tárgyakat is gyűjtött. Kínai, japán gyűjteményét, lakásának ékességeit a korabeli sajtó is említi. Gyűjteménye nagyobb részét az akkor még egységes magyar múzeum, a Nemzeti Múzeum vette át vagy vette meg. Ez a később függetlenné váló Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe került. Gyűjteményének a morzsái kerülhettek később a miskolci múzeumba. A korabeli sajtó a keleti művészetek jó szakismerőjének tartotta: „A keleti művészetek dolgaiban egyike volt a legjobban tájékozott műértőknek s általában művészi ízlés dolgában kevesen mérkőzhettek vele."

6 Egyes nyomok arra utalnak, hogy a művészi tárgyak gyűjtését hivatalos kulturális, vagy legalábbis múzeumi megbízatással végezte. Múzeumunk történeti adattárában őrzünk egy 1884. november 25-én kelt és Szemere Attila által szignált dokumentumot, egy levéltöredéket vagy fogalmazványt,

7 amelyben a következőket olvashatjuk: „...egy keleti múzeum...feltétlen szükséges, ez kétséget nem szenved. De jelen utazásom is ama véleményt erősíti meg bennem, hogy a múzeum felállítása sokkal előnyösebben volna eszközölhető, ha egyszerre nagyobb összeget fordíttathatnék választásokra, s az összeget egy, legföllebb két szakember rendelkezésére adnám. Értelemmel és ügyességgel felhasználva sokkal jobb eredményt érnénk el, mint kétszer annyit költve el apránként." Úgy tűnik, hogy Szemere Attilában a mai Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum egyik fejlesztőjét is tisztelhetjük. Igen sok újságnál, illetőleg újságnak dolgozott. Még utazása előtt munkatársa volt a Magyar Hírlapnak, a Nemzetnek és a Magyarországnak. Hazatérése után elsősorban a Magyar Hírlapnak, amelynek 1891ben főmunkatársa, 1892-ben pedig társtulajdonosa lett. Az újságírást sohasem hagyta abba, vállalkozó és politikusi, konkrétan országgyűlési képviselő évei alatt is írt újságcikkeket. A Pesti Hírlap külső munkatársa volt. Nemcsak neve alatt publikált, használta a Troveller írói állnevet is. Fiatalon a Kammon-kávéház irodalmi társaságának volt tagja. Vezéregyénisége volt a pesti ifjúság mozgalmainak. Eleinte szépirodalommal is foglalkozott. Az idősebb, tekintélyes írók is nagy jövőt jósoltak neki. Szépírói tevékenysége azonban sohasem bontakozott ki. 103