Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)
nyersanyagokat beszerezni, a kőedényekhez szükséges legtöbb nyersanyag belföldön beszerezhető, sőt a legtöbb anyag Telkibányán vagy közvetlen környékén megtalálható. Az agyagot például a „Boglyos nevű pagonyban fekvő és a bányaüzemben tartozó tárnából nyeri", melyet a „Bozsva-völgyben lévő két agyagmalomban őröltet. E malmokat vízierő hajtja, azonban kisegítőül megfelelő gőzgépet is alkalmaznak". Az átállást különböző okok könnyítették. Köztudott, hogy a bérlők már eddig is kénytelenek voltak a porcelán mellett időnként kőedényt is készíteni, a bér, illetve a termelési költségek fedezésére. Ezért a gyárban végig adottak voltak a kőedénygyártás feltételei, az erre való teljes áttérés nem igényelt még részleges rekonstrukciót sem. Ennek ellenére Friedler egy rekonstrukciót kitevő javítást, átalakítást eszközölt a gyáron. Erre azért volt szükség, mert az egymást sűrűn követő bérlők, hogy a bérletet kifizetődővé tegyék, igyekeztek kiaknázni a gyárat, ugyanakkor még az elemi javítási, karbantartási munkákat sem végezték el rajta. Friedlernek döntenie kellett, marad-e a porcelán mellett, vagy a kőedény készítést választja feladatának. A választásnál a már ismertetett, s külön-külön is figyelemre méltó szempontokon kívül a porcelángyártás korabeli állapotától sem vonatkozhatott el. A tüzelőfát — melyből 4.800 m 3-t használ fel a gyár évente — az uradalomtól kapják igen drágán. Az akkori kedvezőtlen verseny viszonyok között ez igen nagy tehertétele volt a gyárnak. Az utak ekkor már sokkal jobbak, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Míg korábban egy-egy hosszabb esőzés után az üres szekér sem tudott a gyártól elindulni, ekkor már az utak olyan állapotban vannak, hogy nem szükséges 12 vonómarhát befogni egy megrakott kocsi elé ahhoz, hogy a gönci fennsíkig vigyék. A régebben épült felső malomtól nem messze Fiedler egy másikat épített, melyet szintén az Olsva vize hajt. Ezen őrlik az anyagot, a kovát, a pátot és a mázat, míg a másik malom csak az agyag és a máz őrlésére volt alkalmas három kövével. A malom Müller János mérnök tervei szerint készült. Az esetleges vízhiányból eredő zavarok megelőzésére Fiedler ehhez a malomhoz még egy 6 lóerős gőzgépet is felállíttatott. Az itt előkészített agyagot a községben levő gyárba szállították át, mely ebben az időben áll 4 nagy munkateremből, 2 festőszobából, 1 mintázó kamrából és 2 áruraktárból. Hozzátartozik még az égetőház, melyben van 1 bisquités 3 közönséges kemence, a tokkészítők helyisége, 1 laboratórium és amázazó. A gyártott áru — a szakértők szerint — szép fehér, nem pettyes és kiváló szilárdsággal, tartóssággal bír. Fiedler — úgy tűnik — különös gondot fordít a máz alatti színekre, mert azok „sokkal szebbek, tisztábbak és erőteljesebbek", mint amit más hasonló gyártmányokon láthatunk. A gyár üzleti viszonyai 1879—80-ban és az ezt követő években kielégítően alakultak. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy Fiedlernek sikerült 51
