Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)
tapasztalatot igényelt, a szakemberutánpótlást külföldi vándormunkásokkal biztosították. Ez az anyakönyvekből egyértelműen kiderül. A régi kimerült, vagy beomlott bányák helyett újakat nyitnak, melyeket gondos szakértői felmérés, javaslattevés előz meg. Valószínűleg így bukkantak azokra a Pagonybeli kaolinbányákra, melyek alapján a porcelángyár létesítésének ötlete Bretzenheimben felmerült. Az uradalomban már 1748-tól ill. az 1680-as évektől működik üveghuta (Regécz), hogy a hatalmas erdőségek fáit és a homokbányák kovakövét hasznosítsák. Dymódon a talált kaolinnal együtt a porcelán alapanyaga közül kettő adott volt, csak a harmadikat, a földpátot kellett külföldről beszerezni. A reformkor egyik törekvése volt, hogy az érdekelteket rábírja a hazai lehetőségek minél jobb kihasználására. Magyarországon eddig még nem készült porcelán, de éppen a reformkorban vált országszerte elterjedtté, hogy a híres bécsi porcelángyár egyik alapanyagát Magyarországról szerzi be. Felfigyeltek arra, hogy a nálunk is található a porcelángyártáshoz szükséges alapanyag, csak éppen hasznosítása várat magára. Bretzenheim birtokain a három alapanyag közül kettő is megvolt. Valószínűleg Széchenyi hatására tett konkrét lépéseket ezek hasznosítására és kezdett hozzá porcelángyár alapításhoz. A kőedény ugyanúgy három komponensű, mint a porcelán, csupán az alkotóelemek aránya tér el attól. A Telkibányán talált un. riolitkaolin alkalmatlan olyan magas hőfokú égetett porcelán készítésére, mint a cseh (Zettlitz), vagy osztrák (Passau, Regensburg stb.) kaolin, ezért az ebből készült áru tulajdonképpen nem annyira porcelán, mint inkább kőedény vagy a kettő között elhelyezkedő, un. köztes áru. Éppen ezért Bretzenheimnek olyan gyárat kellett létesítenie, ahol mindkét áru-típus gyártására megvoltak a feltételek. E lehetőségek figyelmeztették arra, hogy amit készít, nem igazi porcelán, legfeljebb jóminőségű kőedény. Az igazi porcelán kiégetéséhez sokkal magasabb hőfokra van szükség és egészen más kaolinra. Bretzenheim mindenáron porcelánt akart készíteni, de ugyanakkor a kőedény alkotóelemeivel rendelkezett. Feltehetően a reformkor légköre hozta létre és táplálta azt a hatalmas becsvágyat és akotókedvet, mely a kortársakat — köztük Bretzenheimet is — fűtötte újabb és újabb, sokszor képességeket és lehetőségeiket meghaladó feladatra sarkallta. Bretzenheimnek sok baja volt a porcelán- és kőedénygyárral. Miután áruja lényegében a kőedény benyomását keltette, illetve attól alig tért el, a szomszédos és ekkor már jól prosperáló kőedénygyárak piacterébe nem, vagy csak alig tudott behatolni. Emiatt komoly nehézségekkel kellett megküzdenie. Növelte a problémákat, hogy árujának észak felé, Kassa környékén akart piacot szerezni, jóllehet ez a kassai kőedénygyár piactere volt. 4 Csak később — a tapasztalatokon okulva — fordult dél felé, Debrecen irányába. Bár Debrecen az erdélyi kőedénygyárak — elsősorban a Hunyad megyei Batiz 5 — vonzkörébe esett, mégis jobb eladási lehetőségeket kínált, mint Kassa, vagy Ungvár, ahol szintén volt Telkibányának lerakata az 1840-es években. 7
