Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

A tervezetet megküldi sok helyre — főként porcelán és üvegnagykereskedőknek (Breuer Vilmos, Pausz Béla Kassa, Schwarcz Dávid Fiai Orosháza ...) befolyásos közéleti személyeknek (Bárczay István képviselő Budapest . . .), pénzintézeteknek. A válaszok nagy többségükben kitérőek, vagy elutasítóak. Az elutasító válaszok végleg megpecsételik a terv sorsát. Mindezekhez jön még Wittich (már régen betegeskedő) feleségének 1908 júniusában bekövetkezett halála. A gyár végzete ezzel végleg beteljesedett — Wittich elhagyja Telkibányát. A következőkben — csupán az érdekesség kedvéért — kövessük vázlatosan végig Wittich további útját, tekintsük át meg-megújuló kísérleteit egy kerámiaüzem újbóli létrehozására. 1910-12-ig Sárospatakon a Zsolnay-féle Agyagipari RT-hez tartozó téglagyár igazgatója. Ezen idő alatt a város határában levő kaolin megszerzésére, illetve egy erre alapuló kerámiaüzem létrehozására tesz kísérleteket. Ugyanezen évben (1912) Kolozsváron, majd Gyomán találjuk, ahonnan szintén ez ügyben kiterjedt levelezést folytat. A következő állomás Beregszász, ahol a „Bereg megyei Kaolinművek és Kályhagyár részvénytársaság" alkalmazásában áll. Ez az időszak 1913-tól (vagy 1914-től) 1920-ig tartott. Közben évekig katona (I. világháború) volt. Itt is találunk adatokat a régi terv felújítására tett kísérletekről. 1920 közepétől Kassára kerül - ahol különböző állásokban dolgozik. (1920. szeptember 16-án iparigazolványt vált „Kereskedelmi ügynökség és mintaraktár" iparra.) Ebben az időszakban is állandó levelezésben van külföldi (főként német) cégekkel, akiktől terveket, illetve árajánlatokat kér elsősorban égető kemencékre. Az e tárgyban írt utolsó (fönnmaradt) levelei 1930ból valók. Egészségi állapota fokozatosan romlik, majd 1934 februárjában meghal. A kassai köztemetőben van eltemetve — a telkibányai gyár utolsó bérlője, illetve vezetője — aki megszállott módjára, a gyár bukása után hosszú évekkel is próbálkozott azt valamilyen formában újból életre kelteni — sajnos sikertelenül. Arról már fölösleges bővebben értekezni, hogy Wittich Gusztáv öccse, Hollóházy András is mennyi hiába való kísérletet végzett csöndes kutató és tárgyaló munkával úgy Hollóháza, mint Telkibánya érdekében. Magyar, német vegyészekhez, keramikusokhoz folyamodott, hogy a radványi, telkibányai kaolint vegyék vizsgálat alá és nyilatkozzanak, érdemes-e arra, hogy porcelángyártásra felhasználják. Különösen 1910 és 1930 között került-e kaolin és a belőle alakítható porcelán ismét előtérbe. Hiába vittek vállalkozót Telkibányára és Hollóházára, nem akadt aki a kérdéssel érdemben foglalkozott volna.