Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

ival is találkozhatunk. Bár az elmondottak külön-külön és együttesen is negatívan hatottak a gyár fejlődésére, Hollóházy András feljegyzései szerint „Telkibányán a gazdálkodó parasztfuvarosok nyári arrierikázása, illetve szerződésszegése döfte hátba a gyárost. Szemtanú voltam - úja Hollóházy - mikor néhai bátyám (a múlt század végén, e század első éveiben) jó ebéd ígéretével bírt rá néhány fekete homokot hozó H. tihanyi fuvarost néhány szekér fa befuvarozására. Néhány napra füstöltek a kemencék kürtői. De miért, miért nem, talán mert a vasvilla erős argumentum, vagy más okból a tihanyi tótok többé nem mertek vállalkozni fuvarra. A gyár végzete beteljesedett s szegény bátyám kénytelen volt otthagyni a kaolinbanyás falut, Mátyás király gyárát ..." A fenyegető pusztulás jelei egyre sűrűsödnek. 1907-ben a hollóházi gyárban tűz ütött ki amely jelentős károkat okozott. Az újjáépítés hónapokig tartott, s közben a termelés szünetelt. Istványi újabb hatalmas összegű bankkölcsönt vett fel a kassai banktól a kezelésében álló telkibányai gyárat megszüntette, és a berendezéseket átszállíttatta a hollóházi gyárba. Befejezésül álljon itt a Kassai Kereskedelmi- és Iparkamara 1907. évi jelentése : „Kerületünk kőedénygyárai a hollóházai és a telkibányai a végpusztulás veszélyét igyekeznek leküzdeni. Magyarország kőedényszükségletének legnagyobb részét Ausztriából fedezi. Gyártelepeink évek óta nem voltak képesek a keresletnek megfelelő mennyiséget produkálni. Mindezek dacára, elegendő tőke hiányában, s távol esvén a vasúti vonalaktól, oly nehézségekkel kellett megküzdeniök, amelyekkel megbímiok nem lehetett. Múlt és előző jelentéseinkben felsoroltuk mindama módozatokat, amelyekkel ezen kiváló telepek megmenthetők letek volna, minthogy azonban az állam segélyére hiába számítanak, a gyárak lassú kínszenvedése vette kezdetét. Telkibányai gyárunk nem vírva a küzdelmet, üzemeit az év folyamán lassanként beszüntette. Évtizedek óta nevelt, tanult, ügyes és békés munkásnemzedéket kenyérkereset nélkül maradt, s előreláthatólag hasonló sors éri idők múltán a hollóházi telepet is." 16. WITTICH PRÓBÁLKOZÁSAI A GYÁR FELLENDÍTÉSÉRE Wittich Gusztáv mindent elkövetett, hogy a megszűnt telkibányai kőedénygyárban ismét beindítsa a munkát. A kőedénygyártásról végleg lemondott, de éppen Telkibánya és környéke lehetősége, a kaolinbányák csábították arra, hogy megpróbálkozzék a porcelángyártással. Először Hidasnémetiben a vasúti állomás mellé tervezte a gyártelepet. Bár kitűnő, sikerült próbákat mutatott fel, a részvénytársaság kiszemelt alapítóiban nem ébredt fel a vállalkozói kedv. A két világháború között még mindig tartott a cseh porcelán- és üveggyárak dömpingje. Hogy ez a kíméletlen erőszakoskodás a csehek részéről még az üveggyárakkal szemben is mennyire érvényesült, mutatja a miskolci öntöttüveg gyár esete. Ez a gyár küzdelmes előkészítés és berendezkedés után végre megnyílt. Mire az első tábla öntött üveg kihűlt, már szembe találta magát a már az öldöklő verseny intézőivel: a csehek 40 %-al leszállították az árukat. A dömping bénítólag nehezedett a magyar áruk készítőire. 67