Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

A levél szövege: „Nagyságos Szerkesztő Űr! A magyar Üveg és Agyagújság f. évi szeptember hó 1-i számában ismételten is illetődni méltóztatik azon, hogy a kongresszuson távolmaradásunkkal mennyire tündököltünk. Most két éve kértem az egyesületbe való felvételemet, mint rendes tag, - a felvételt megtagadta a főtitkár ur azon megokolással, miszerint gyárost csak pártoló tagnak vehet fel az egyesület (ha nem tévedek) 100 korona lefizetése mellett. Uly összeget legnagyobb tiszteletem és lelkesedésem dacára sem óhajtottam nélkülözni. Meghívást nem kaptunk, csak a lapból tudtuk meg a kongresszus idejét, így hívatlan vendégnek tekinthettek volna bennünket az igen tisztelt tag urak. Továbbra is legmélyebb tiszteletem kifejezése mellett vagyok szerkesztő urnák alázatos szolgája Wittich Gusztáv a telkibányai kőedény és majolika gyár igazgatója." Az egyesüléssel a gondok azonban nem múltak el a gyár felől. A nehézségeket fokozta, hogy a gyár vezetése' nem mindig állt feladata magaslatán — gyakran megesett, hogy a megrendeléseket pontatlanul, illetve késéssel szállították -, ami a partnerek elégedetlenségét is kiváltotta. Eire utal a Vállalkozók és Iparosok Lapjában 1906-ban megjelent „Kőedénygyártásunk helyzete" c. cikk - valamint Bohrandt Lajos eperjesi kereskedő reagálása e cikkről. Ebben éles hangú támadást intéz a hollóházi és telkibányai gyárak vezetősége ellen is a megbízhatatlan, pontatlan szállítások miatt. E támadásokra reflektált Deutsch K. nagyváradi üveg és porcelán nagykereskedő a Magyar Üveg és Agyagújság 1906. június 1-i számában. Deutsch, aki 30 éve áll kapcsolatban e gyárakkal — a vádakat igazságtalannak tartja, mert mint írja „a hollóházi gyár vezetőség amióta nagy áldozatokkal a telkibányai telepet megszerezte, s ott a nagyobb szabású üzemet meghonosította, minden tekintetben feladatának magaslatán áll ... A gyárak ma oly modern berendezéssel és olyan magas szolgáltató képességgel bírnak, hogy minden külföldi versennyel könnyen felveszik a küzdelmet. Ujabban a kőedénygyártás mellett a vállalat telepén a porcelán gyártással is folynak kísérletezések." Bár e cikken kívül más adatunk nincs arra, hogy a század első éveiben porcelánt is gyártottak volna Hollóházán, vagy Telkibányán, Wittich Gusztáv öccse, Hollóházy (Wittich) András emlékirataiból úgy tűnik, hogy a konkrét szükséglet vitte erre Wittich Gusztávot, illetve Istványi Ferencet. „Néhai Pfliegler Ferenc, miskolci kereskedő, a hollóházi gyár régi hűséges vevője mondotta egyszer előtte 1904-ben, mikor megkérdeztem, miért esett vissza oly óriási mértékben a kőedény iránti kereslet? öcsém - mondta - ha az a parasztmenyecske bejön a boltomba, első dolga a tányért a nap felé tartani, megnézvén, látja-e keze árnyékát. Persze, hogy nem látja. Le is teszi a tányért. Nem kell, mert nem átlátszó. És minden rábeszélés hiába való. A cseh porcelán kell, melyet kis vásáros lengyel zsidók messzire széthordanak s olcsón, kilószámra árulnak, még búzáért is adják. IIIx. selejtáru, de hihetetlenül olcsó. Nem bírjuk a versenyt. Azt kell adnunk amit vesznek." Porcelán tehát csak átmenetileg készülhetett Telkibányán, mert a gyár — főleg a rekonstrukció után — teljesen a kőedénygyártásra rendezkedett be. A konkurrencia-harc legkülönbözőbb erkölcsös és mélyen erkölcstelen forrná-