Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

Az Ung megyei riolit-kaolint már a XiX. században is ismerték. 1846-ban kaolin-tisztító üzem működik a megye területén, melynek anyagát Bécsbe szállítják. Ez alkotja egyik alapelemét a híres bécsi porcelánnak. 1853-ban pályázatot hirdetnek egy Dubrinicson felállítandó porcelángyár alapítására. 1883-ben merül fel első ízben egy Ungváron létesítendő agyagipari iskola eszméje. , ,Az ügy iránt egyébként a hazai szakférfiak körében is nagy érdeklődés mutatkozik. Ugyanis, Zsolnay pécsi gyáros azzal fordult Nóvák Endréhez, hogy kívánatos volna tájékozódás és tanulmányozás céljából ezen gyári üzem megtekintése. Ezt annál inkább kívánatosnak találta a választmány, mivel reményleni lehet, hogy Zsolnay úr is részese lesz az itteni vállalatnak". Az Ung megyei kaolin-lelőhelyek hasznosításához fűzött remények azonban hamar szertehulltak. Nemcsak az ország távolabbi kőedénygyárai maradtak közömbösek az Ung megyei kaolinnal szemben, hanem még az Ungvári Agyagipari Rt. gyárában sem dubinicsi, vagy laborcszögi kaolint használtak, hanem tapolcai agyagot. Tehát nemcsak Miskolc nem használta készítményeihez az Ung megyei agyagot, hanem még Ungvárra is Miskolcról szállítottak nyersanyagot. Ezt keverték esetenként és szállítmányonként 10-15 %-ig terjedő iszapolt krétával. A miskolci kereskedelmi és iparkamara 1904. évi jelentéséből sajátosan bontakozik ki a magyar kőedénygyártás helyzete, problémái. „Egy ipartelepünk (a volt Koós-féle) végleg megszűnt, egy pedig 1903-ban (Telkibánya) szünetelt, ami mutatja az előző esztendőben is felpanaszolt nehéz időket, melyet ez az ipar átél" — olvashatjuk. „Az osztrák verseny rendkívül erős nemcsak olcsó és selejtporcelánban, de kőedény-áruban is, sőt tetéztetik ez azzal, hogy magyaros jellegű díszítést alkalmazván idehaza és külföldön is szorítja a magyar ipart. A verseny folytán mind nagyobb árengedményeket kénytelenek nyújtani az iparosok. így ha van is némi forgalom, haszon nélkül bonyolítják le. Az árak mélyre szállottak alá, úgy, hogy a létkérdés az iparnál is fel van vetve. A termelésre hatott a mázak és a tűzifa árának bár lassú emelkedése, továbbá akadály, hogy a darabáruk után a vasúti szállítás drága, nemkülönben más nyersanyagé is. így egy telepünk hazai földpátot kísérelt meg feldolgozni, de míg a 100 kg ára 2 korona, a viteldíj (Krassó-Szörény megyéből) a mellékilletékekkel együtt 5 korona 35 fillérre rúgott. Egyik gyárat érzékenyen érinti, hogy Eger a vasúti állomása és így a helyi körzetvámot kétszeresen is kénytelen megfizetni, egyszer midőn az üres fuvar bemegy, másodszor, midőn a vasúton érkezett áru eladatik. Export alig volt." A magyar kőedényipar korabeli helyzetét jellemezve Schillinger Zsigmond ezeket írja a Magyar Üveg- és Agyagipar 1901. november 15-i számában megjelent, Kőedény-iparunk c. cikkében: „Magyarországnak számbavehető kőedényipara nincsen. Csakis a mészpátos kőedényt gyártják, részben a parasztság, részben pedig a középosztály legszegényebb rétege számára, mert üzleti szempontból tekintve az a pár tányér 61