Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

A külföldi gyárak közül már a század közepén többnek jelentős lerakata volt Pesten s az ország más városaiban. A reformkor nemzeties légkörében még a magyar kőedényáruknak is volt némi konjuktúrájuk, bár néhány kőedénygyárunk (Kassa, Miskolc, Hollóháza stb.) éppen ezekben az években került csődbe. A század 50-es, 60-as éveiben, a nemzeti elnyomatás időszakában ez a helyzet alapjaiban megváltozott. A védvámrendszer fennállása következtében az ország tehetetlen volt arra, hogy megakadályozza a beözönlő olcsóbb nyugati kőedény- és porcelánárut. Az 1870-es évektől egyre nagyobb számban beözönlő meisseni, elbogeni, schlagenwaldi selejtporcelán a korabeli magyar kerámiaipar félelmetes vetélytársának bizonyult. A közönséges kőedény készítés már nem volt titok a XIX. század 50-es, 60-as éveiben, sőt még korábban sem. Ennek tulajdonítható, hogy a magyar kőedény — legalábbis külsőségeiben — majdnem ugyanolyan, mint külföldi rokona. Csak Zsolnaynak sikerült 1873-ban a magyar kerámiagyárak eddigi anyagaitól elütő, új kerámiai alapanyagot felfedeznie. Az 1878-as párizsi kiállítás egyik meglepetése volt a Zsolnay és egyáltalán a magyar kerámia szereplése. A siker egyben kerámiánk tovább fejlődésének kérdéseit is felvetette. Az 1870-es évek végén, az 1880-as évek elején Európa-szerte a historizmus uralkodott. Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban egyaránt különböző történelmi stílusok divatoznak. Német és angol területeken a leginkább nemzetinek tekinthető északi, vagy gót stílus terjed el. Amíg az építészetben a viszonylagos stílushűség dominál, a kerámia területén az archaizálásban, régi stílusok utánzásában keresi és találja meg az eklektika önmagát. Főleg az 1880-as bécsi kiállításon jelentkezik erőteljesen ez az új stílus. A cikornyás „rafinírózott" bútorok helyett a tömör, erőteljes cserfabútorok domináltak. „Ezen irányzatnak egyik jellegzetessége többi közt... az agyagiparban a porcelán mellett, mely a közelmúltban majdnem egyeduralommal bírt, ismét előtérbe lépett a valamivel durvább anyagú, éppen ezért erőteljesebb alkotásokra alkalmas majolika és fayence."

123 Az új stílus a magyar kerámiaiparnak kedvezett, hiszen nálunk ezekben az években Herend hanyatlása miatt jóformán csak kőedényt és fajanszot készítettek. Nem véletlen, hogy a 60-as években erősen hanyatló kőedénygyártásunk ezekben az években újra fellendül. Az alapanyag mellett a díszítőelemek is megváltoznak, átalakulnak. A fínomvonalú barokk és rokokós elemek teljesen eltűnnek s a rusztikusabb minták, díszítőelemek jelennek meg a dísz- és használati edényeken. Noha a külföldi szaklapokban is számos „elég szép" minta jelenik meg, „azonban nem elegendő ezeknek puszta utánzása, hanem szükséges, hogy hazánkban régebben előállított iparcikkek motívumait is értékesítsük, vagyis, hogy ne legyünk a jelenleg is dívó külföldi stílusoknak szolgai utánzói ..." — vélekedik dr. Schnierer Gyula.

124 A magyaros stílus megteremtése, kialakítása azonban nem könnyű, mert Magyarországnak éppen hányatott története következtében nem volt önálló stílust teremtő, létrehozó ereje, mint ezt Stendl Imre vé58