Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

Ha korábban azt hihettük, hogy a Hüttnerek és Maurer közt csupán személyi ellentétek feszültek, melyeket esetleg a herceg magatartása váltott ki, tévedünk, mert az ellentétek személyi látszatuk ellenére szakmai jellegűek voltak. Személyükben két ellentétes irányzat vívta harcát. Furcsa véletlen, hogy Hüttner József és anyja 1838-ban bekövetkezett távozásával sem az a tendencia győzött, melyet Maurer képviselt, vagyis nem a „fajanszosítás", hanem egy harmadik, a kőedénykészítés. Mayer János nemcsak tanultságra nézve volt kőedényes, hanem Pápán és Herenden is evvel foglalkozott. Érthető, ha Telkibányán is ezt próbálta érvényesíteni. Hüttner József és anyja távozásával egy korszak zárult le Telkibányán. Végülis teljesen mindegy, önszántukból hagyták-e el Telkibányát, vagy a körülmények késztették erre őket. Velük nem a szakértelem távozott Telkibányáról, hiszen Mayer János is kiváló szakember volt a maga nemében, hanem a korabeli porcelánművészetnek egy sajátos iránya ért véget. Hüttnerek helyesen mérték fel a korabeli szükségletet, nevezetesen azt, hogy megbízható használati edény sehol sem készül ezidőszerint, ezért Telkibányán elsősorban ennek pótlására törekedtek és színvonalas díszítmények készítésére. Ha a gyár készítményeit áttekintjük és az 1842 után készült árukat az 1838 előttivel összehasonlítjuk, érdekes eredményekre jutunk. A Hüttnerek idejében főleg művészi szempontok érvényesültek a gyár termelésében. Szép, díszes kivitelű áruk előállítására törekedtek. A cseh porcelángyárakhoz hasonlóan gazdagon aranyozták s ezzel bizonyos felületi hatást értek el. Az arany gazdag alkalmazásán kívül a finoman festett edény-készítmények is elég gyakoriak Telkibányán 1831 és 1838 között. Feltűnő, hogy készítményeik közt a díszműáru és a használati edény aránya kb. azonos. Korán, már a 30-as évek elején kifejlesztették a kisplasztikát, ami nemcsak arra mutat, hogy ügyes mintázóik, tervezőik voltak, hanem arra is, hogy a gyár gipszkészítőkben sem szűkölködött. Mégis talán az edények festettsége a legszembetűnőbb. 9. A MAYER-KORSZAK Közismert, hogy egyszerre, egy időben két Mayer János is szerepel a magyar kőedénygyártásban. Az egyik Pápán bukkan fel az 1830-as évek végén, a másik Telkibányán 1841-ben és utána. Az időbeli egybeesésből kiindulva egyesek vitatták, mások viszont állították a két személy azonosságát. Ez utóbbiak közé tartozott Molnár László is, aki az egyes dunántúli termékeken kívül a regéci porcelángyári készítményeken is látható, nyílhoz hasonlító jegy tulajdonosát Mayer János személyében vélte felismerni. Ezt a véleményét kifejti a herendi porcelángyár reformkori szakaszáról szóló tanulmányában

70 és az Iparművészeti törekvések a reformkorban Magyarországon

71 (Akadémia Kiadó, 36