Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

viseli magán. Pikkely-szerű áttörésű tálak azonban nem az 1830-as években készültek, hanem 1840-50 körül, következésképpen dísztálunk sem tekinthető a regéci gyár első készítményei egyikének, hanem olyannak, mely a gyár második, un. Mayer-korszakában készült, ha nem a negyedik korszakban, Fiedler Gyula bérlősége idején. A tálnak csak egyetlen darabja maradt fenn, ez azonban nem jelenti, hogy csak ez az egyetlen készült belőle, hanem több, egész készletre való. Tehát nem biztos, hogy az asztali készlethez szolgált kiegészítésül, mint ahogy az sem bizonyos, hogy egyáltalán készlet tartozéka volt és nem egyedi darab. Bár kétségtelen, hogy néhány koraiságára utaló jellegzetességet megfigyelhetünk rajta. Az alsó nagyobb tál közepén lépcsőzetesen kiemelkedő alapon álló másik, felfelé szélesedő és kihajló peremű, ugyancsak áttört szélű tál. Körkörös pereme felületesen esztergályozott, mely ezek aranyozottsága mellett is jól látszik. Ugyancsak a korai készítés bizonyítéka — Molnár szerint - a felületet borító finom, enyhén zöldes színű és az alsó részen felhólyagosodott máz. Más eredményre jutunk viszont, ha az alján levő Regécz-jegy betűtípusát vizsgáljuk. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a gyár 1831-től 1855-ig három féle betűtípusú bélyegzőt használt. A legkorábbi 183l-es példányok jegyének betűtípusa nyomtatott kisbetű, majd a nyomtatott nagybetűs bélyegző használata terjed el. E típus két változatban is előfordul, egyiket nagyobb, a másikat kisebb méretű betűk alkotják. A két bélyegző felváltva szerepel. A kisebb betűkből álló típus 1838-ban bukkan fel, de még 1855-ben is találkozhatunk vele az egyik fedeles tejeskanna

39 alján. Az ennél valamivel nagyobb méretű, hasonló betűkből álló Regécz-jegy csak 1844-ben bukkan fel. Ettől kezdve hol az egyikkel, hol a másikkal találkozhatunk edényeink alján. Az említett talpastálon az a jegy típus van, mely - eddigi ismereteink szerint - 1838 és 1855 között található a regéci készítményeken. Míg a kétrészes dísztál aligha készült a gyár első korszakában, a fiatal Bretzenheim esküvőjére csináltatott díszvázák — melyekből három ismeretes kétségtelenül 183l-es eredetűek. A kassai múzeumban levő, még kísérleti próbadarab,

40 melyet szépiafestésű ábrázolással élénkítettek. A másik két darab mindegyikén egybetartozó két-két kompozíció van. Molnár szerint ezek is ugyanúgy bécsi előképekre vezethetők vissza, mint az említett nagyméretű kétrészes dísztál. A vázák festése hideg úton, olajjal készült, miután a mázas edényt alacsony tűzön már aranyozták. A vázák alapján arra következtethetnénk, hogy akkor már kiváló festő is volt a gyárban, de annak a lehetőségét is fenn kell tartanunk, hogy a vázákat nem itt festették, hanem máshol, ahol ilyen feladatot megoldani képes festők dolgoztak. 1831-ben már valóban voltak a gyárnak festői, hiszen festett edények is maradtak fenn 1831-től. A kis nefelejcs-díszes kiöntőcsöves kannácskák formailag tetszetősek, festésük azon- < ban elég egyszerű, gyakorlott, de nem különösebb kvalitásokat mutató festőre utal. Ezzel szemben a házassági vázák gyakorlott és tehetséges festő munkái. A festő nemcsak a testek plasztikáját oldotta meg bravúrosan, hanem a ruhák 24